A hős, a hősnő és a szerző

Előszó

Hol vannak, vagy hová tűntek a hősök? Azok, akiket a XIX. századi regényekből olyan jól ismerünk, akik a romantikus történetekben nehéz körülmények és megpróbáltatások közepette is fennmaradnak, sőt, diadalmaskodnak. Talán ők azok a katonák (is), akiket Pete Seeger 1960-as évek eleji szerzeménye megénekelt, és akik a temetőkben végezték hősi életüket. Manapság már az irodalmi művek tárgyalásánál sem igazán használjuk a „hős" megnevezést, sokkal inkább szereplőkről beszélünk. Ebből a szempontból érdekes az a már-már nosztalgikus felhang, melyet az Európa Kiadó száma sugall, hogy a moziban még vannak igazi hősök. Talán nem teljesen véletlen a hős előfordulásának e helyszíne, mivel a hős létezése előfeltételezi egyfajta, hagyományos értelemben vett történet meglétét. És ezeket a történeteket manapság kevésbé a regényekben, mint inkább a filmekben találjuk meg.
Ha az elbeszélés szempontjából nézzük, ezek az „igazi" hősök jelennek meg a hagyományos történetek központi alakjaiként. Szerepüket nehéz egzakt módon definiálni, de közös jellemzőjük, hogy ők azok, akiknek a külső és belső tulajdonságairól a legtöbbet tudunk meg a történet folyamán, melyben egyébként is gyakran bukkannak fel, ráadásul sokszor a dramaturgiailag fontos pillanatokban. A hős olyan szereplő, aki a legtöbb karakterrel kapcsolatban áll, és bizonyos funkciók - pl. az ellenfelek legyőzése, az árulók leleplezésre - leginkább hozzá köthetők.
A XX. századi művészetben ez a definíció azonban erősen felborult és megkérdőjeleződött. Elsősorban azzal, hogy a művekben megjelentek az anti-hősök, akik létükkel - ha nem is minden egyes elemében, de - a hős romantikus elképzelését tagadták. Vissza