A homerosi beszédek tömeglélektani vonatkozásukban

Előszó

Tömeglélektani kutatások közben jutottam Homeroshoz. A »Magyar Filozófiai Társaság Közleményei« már 1912-ben nyomatták le azon tervezetemet, a mely szerint a tömegnek szerepét a görög történetben meg akarom írni; »tömeg«-en mindig terminusszerűen az egyidőben és egy helyen összeműködő embersokaságot értve, ahogy ezt elsősorban a franczia psychologia megállapította (Tömegpsychologia és görög történet, id. folyóirat, 224 köv. 1. és különnyomat). Az időtől kezdve főleg a görög szónoklás és rhetorika felé irányítottam figyelmemet, mert a tömegben az emberi szó, a vezető szava a tulajdonképeni nervus regens. Miután a szó hatalmának, a mint ez a társas környezettől még függetlenül jelentkezik, külön értekezést szántam (1. A szó hatalma, EPhK., 1914, 633 köv. I.), folytatólag a tömegben elhangzó beszédek elemzésére került a sor. És itt oly kínálkozó volt az alkalom szempontomból behatóbb vizsgálat tárgyává tenni azt az irodalmi hagyatékot, melynek körén belül az emberiség történetében először találkozunk politikai összejövetelekkel, először hallunk politikai beszédeket.
Siegfried Sudhaus mondja, a német haza védelmében nemrég elesett kiéli professor: »Wer sich ein Gesamtbild griechischen Lebens und Wesens machen will, kommt um die Rhetorik nicht herum« (Philodemi volumina rhetorica, supplementum VII.). A herculanumi papyrusok, Philodemos kiadójának a végső eredményt, az utolsó századok keresztül-kasul rhetorizált görög-római műveltségét kellett szemei előtt látnia. Vissza