A hódmezővásárhelyi ortodox közösség és templom rövid története

Előszó

Úgy tanítják, hogy Isten háza, a templom mindig a megtisztulás, a megbékélés, a reménység otthona is. Különösen igaz ez egy görögkeleti templom - például a hódmezővásárhelyi - esetében, ahol Isten háza mindig egyszerre szolgált templomként és iskolaként is a helyi közösség számára. Bizony: iskolaként is, mindenki iskolájaként - pallérozott elméké és egyszerű embereké egyaránt -hiszen az ikonosztáz, a szentek képmásai, Krisztus stációi és a Szent-írás gazdag képanyaga csodálatos „Biblia Pauperumként", a szegények, az egyszerű emberek Bibliájaként bontakozik ki a falakon és a mennyezeten.
Azt meséli szűkebb hazánk históriája, hogy a régi időkben, amikor a hívek egy része még írni-olvasni sem tudott, elég volt, ha valaki vezeklő fővel lépett e templomba. Ahogy a bejárattól nézelődve lassan haladt a szentély felé, képről-képre olvashatta az írást az írástudatlan is. Erkölcsi, szellemi fejlődésében lépésről-lépésre juthatott előbbre - a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt - az egyszerű hívő is. Ettől lett erős, mindenkit f ölemelni képes közösség a vásárhelyi görögkeleti keresztényeké, mert a templomba járástól nemcsak jobb, de műveltebb emberré is válhatott a hívő - érkezzen bárhonnan is.
A17-18. század, mainál sokkal zártabb társadalmában felszabadító erejű lehetett megtapasztalni, hogy egy kisebb közösség sokféle tagja, görög, szerb, vagy Délkelet-Európa más tájékának szülötte - „pusztán" Istenhez közelítésének azonosságán keresztül - értékes tagja lehet egy magyar mezőváros fejlődő társadalmának. Vissza