A HM előtti sortüzek

Előszó

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején mintegy 80-100 sortüzet zúdítottak a szovjetek és a magyarországi „provincia" kliens fegyveres szervezetei (AVH, Néphadsereg stb.) a többnyire fegyvertelen magyar tömegekre Budapesten és az ország más tájain.
A HM előtt 1956. okt. 24-én 8 óra 13 perckor elindított sortűznek szenvedő alanya voltam, kétszer sebesültem meg ebben az öldöklésben. Azok közé tartozom, akik a magyar T34-es mellett, attól egy-két méterre tartózkodtak, amikor a tüzelés a páncélosra elkezdődött, és mégis életben maradtam.
Ezután a tiszti lakóépület udvarán még haj tó vadászatot is rendeztek ránk. Okkal felmerülhet tehát súlyos elfogultságom az eseménnyel kapcsolatban. Magam is érzem évtizedek óta ennek a veszélyét, amelyet azonban attól a naptól kezdve elkerülni igyekszem. Mivel időközben történész-levéltárossá lettem, teljes mértékben tisztában vagyok vele, hogy egy történelmi esemény objektív megítéléséhez milyen eszközök szükségesek, milyen utakon kell haladni, milyen feladatokat kell teljesíteni és az eredménynek milyen elvárásoknak kell megfelelnie szakmai szempontból.
Mindezek alapján úgy vélem, hogy ebben a könyvben sikerült elkerülnöm a személyes sérelem - hogy kétszer is majdnem a halálba küldtek - okán természetesen fellépő szubjektivitást.
Ugyanakkor igyekeztem elhárítani minden jelenleg forgalomban lévő politikai szempontot is, nemcsak azért, mert ezek egyébként is gyorsan változnak, és lehet, hogy „holnap" már nem lesznek érvényben. Vagyis „holnap" már ugyanazt a történeti eseményt más szempontok alapján kellene bemutatni, ha „lépést kívánunk tartani a korral és az új elvárásokkal". Így azután létrejönne a történelem folyton-folyvást való átírása, mely az elmúlt „marxista" történetírás gyakorlata volt. Ezt a metódust, amely állandóan „átértékelte" a magyar történelmet, a magyar múltat, az átlag magyar hazafi egyszerűen hazudozásnak észlelte, minősítette és könyvelte el.
Ennek a folyton-folyvást való hazudozásnak a pusztító hatása a társadalomban olyan mértékűvé vált az 1990-es évekre, hogy szinte teljes egészében lerombolta - főleg az ifjúságban - a múltbéli, a történeti, a nemzeti értékrend megbízhatóságába, felhasználhatóságába és továbbvitelébe vetett hitet.
És ez volt a cél, amelynek elérésében ellenségeink jócskán előrehaladtak. A magyar államterületen, a szovjet helytartóságban államrezonként működtették a magyar nemzeti múlt és értékrend betemetésének és kiszorításának, kiközösítésének gyakorlatát. Ez az „államérdek" lehet, hogy megfelelt a hódító államérdekének, de nem felelhetett meg az 1100 éves Kárpát-medencei magyar államnak. Hiszen az emberek, a népek vagy az államok közül senki sem lehet érdekelt saját megsemmisítésében. Vissza