Előszó
A hivatal.
A nyaraló verandáján ültem, mikor kívülről, a vadszőlő függönye mögül, suttogó hangokat hallottam.
- Eredj be te. (Ez női hang volt.)
- De tán te mennél. Engem nem ismer. Engem el...
Tovább
Előszó
A hivatal.
A nyaraló verandáján ültem, mikor kívülről, a vadszőlő függönye mögül, suttogó hangokat hallottam.
- Eredj be te. (Ez női hang volt.)
- De tán te mennél. Engem nem ismer. Engem el is kergethet. Téged nem, mert téged az asszonyod úgy szeretett, mintha a tulajdon édes családja volnál, (így valami férfi-dörmögés.)
- Szégyellem magamat, - felelt a női hang, - mit gondol rólam a nagysága, ha ilyen nagy melákkal állítok be? A vastagabb hang ezt az argumentumot, úgy látszik, elfogadta, mert a kavicson csizmák nehézkes csikorgását hallottam. A vékonyabb hang még utána suttogta izgatottan :
- Aztán ne beszélj valami bolondot, Péter. Vigyázz ám a nyelvedre, az Isten szerelmére. Megmondd ám, hogy mink nem vagyunk olyanok . .. hogy én nem vagyok olyan . . . hogy te sem vagy olyan . . . érted ?
A vastag hang nyilván értette, mert halkan, egyetértően ümmögött, aztán megjelent a veranda bejáratában, a vadszőlő levelei és kaccsai közt. Fiatal surbankó legény volt, szőke, szinte fehér szemöldökű, és kicsi, alig kiütődött, hasonló színű bajusszal. Nyurga, sovány, de izmos.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal