Előszó
A Figures de l'absence. De l'invisible au cinéma 1988-ban jelent meg, olyan munkákat követően - Lectures du film (Párizs, Éditions Albatros, 1976) és Esthétique du film (Párizs, Éditions Fernand...
Tovább
Előszó
A Figures de l'absence. De l'invisible au cinéma 1988-ban jelent meg, olyan munkákat követően - Lectures du film (Párizs, Éditions Albatros, 1976) és Esthétique du film (Párizs, Éditions Fernand Nathan, 1983) -, melyek jelzik a szerzőnek a film szoros olvasására, elemzésére, esztétikai és formanyelvi kérdéseire vonatkozó irányultságát. Vernet könyve több irányból közelít, és több téttel rendelkezik. Hogyan vonódik be a néző a filmnézés során a történetbe, és hogyan válik ezáltal egy „morális diskurzus" részvevőjévé? Melyek a hollywoodi film meghatározó fikciótípusai? Hogyan ragadható meg a vizuális formák történetében a jelentésváltozás? A film és a mozi hatásmechanizmusainak vizsgálata, a filmelemzés kialakított technikái és a tömegfilm meghatározó fikciós módozatainak a tárgyalása a könyvet a 70-es, 80-as évek filmelméleti törekvéseinek élvezetes és tovább gondolható szintézisévé teszi. A „Nagy Elméleteknek" csúfolt1 irányzatokat azért kritizálják manapság (a filmelméletben a 90-es évektől jelentkező kognitív elméletek horizontjából), mivel „egységes" teoretikus keretben próbáltak számot adni a mozi mint intézmény és társadalmi gyakorlat, valamint a film mint szöveg és jelölő gyakorlat hatásmechanizmusáról. Ide sorolhatók a nyelvi-szemiotikai vizsgálódások (Christian Metz, Raymond Bellour), a nézőség pszichoanalitikus elméletei (Christian Metz, Laura Mulvey), a mozi intézményének, működésének elemzése (Christian Metz, Jean-Louis Baudry), a film által betöltött ideológiai szerep vizsgálata (Jean Narboni, Jean-Luc Comolli, Stephen Heath stb.). Ezen megközelítések korántsem egységes hátterét azok a kritikai elméletek (a freudi és lacani pszichoanalízis, az althusseri marxizmus és a strukturalista textuális elemzés, szemiotika) adták, melyek egy radikális kultúrkritikai szemléletben találkoztak. Vernet könyve összegzi ezen hatások és irányok legjavát, miközben új utakat nyit a filmelméleti korszakváltás metszéspontján, Különösen figyelemre méltó, ahogyan a vizsgált filmeknek - az alakzat működésében tetten ért - egyszerre formai és ideológiai olvasatát adja, és ahogyan ezek viszonyát tételezi. Míg korábban a formára irányuló figyelem különösen a szerzői filmek kézjegyeként azonosított alakzataira irányult, Vernet-nél előtérbe kerülnek a populáris műfaji filmek (burleszk, musical, film noir, fantasztikus és horrorfilmek) visszatérő alakzatai, melyeket a láthatatlan populáris markereiként tárgyal. Ezeket az alakzatokat Vernet összekapcsolja a populáris vizuális kultúra fikcióképző szabályaival (például egy sohasem volt múlt utáni nosztalgia, a vágy tárgyának folyamatos áthelyezése, helyettesítése, a projekción alapuló azonosulás), és konkrét filmes példákon keresztül illusztrál és gondol tovább számos megkövesedett filmtudományi tézist (nézői azonosulás, nemi szerepek és sztereotípiák, kamerába nézés stb.).
Vissza