A hét vár országa

Előszó

Az ujságíró kitűnő szemével indult erdélyi útjaira Széfeddin Sefjket bey, ez a török nevű lelkes magyar, de írásaiból már az író lelke szól és barangoló könyvének minden sorából a sok embernek különös, nekünk azonban annyira drága erdélyi lélek és szellem beszél, ami nem is csoda, hiszen ő is egyik örököse annak. Itt született, itt nőtt fel, sok szép esztendejét közöttünk töltötte, anyai gyökerei visszahúzzák és - akárhol járjon - elszakíthatatlanul odakötik a székely földhöz és néphez. Ezért az ővé is ennek a maroknyi földnek minden hegye, völgye, fűszála, lelehete, álma és nótája, ismerős szél fúj át a fülein s a hazatérés öröme gyúl a két orcáján, mikor az erdők lábánál ezer esztendő óta táborozó kis falukat meglátja.
Néhány magam is találkoztam vele odahaza a Hargita alatt, s nem győztem a lobogó lelkesedésén, szinte megszállottságán csodálkozni, amely pillantra sem hagyta nyugton, hanem űzte, hajszolta új tájak, emberek, látnivalók felé, úgy röpködött köztünk, mint a hazatért madár a fészek felett, átszínesedett egész lénye és valósággal habzsolta az értékes és drága benyomásokat. A szeretettel kínált kenyér ízéből, az odanyújtott kezek melegéből, a váltott szavak őszinteségéből, a megnyílt otthonok szíves, marasztaló jóságából, a multat vigyázó emlékek súlyos beszédéből, a sziklák és rengetekek, a mezők és vizek hazát őrző szilárd törvényéből tevődött össze az a jelszó, amely Erdély földjének titkát előtte megnyitotta.
Így született ez a könyv és ezért él. Nem kigondolt tervek, célok szerint készült, hanem belülről jött. Nem egy látott, hanem meglátott világ rajza. Maroknyi rög, amit mutogat, mégis egész világ. Ízes, színes, hű és szivesen megyek vele, akár Kalotaszeg híres világába kalauzol, akár a Székelyföld eredeti falucskáit és embereit mutogatja, vagy a múlt emlékein révedezik. Lehet, hogy kissé elfogult is vagyok vele szemben, de én is ismerem Mózsit, a fenyédi kapufaragót, együtt ültem a telekfalvi kopjafás néppel, engem is felvett szekerére a ravasz oláhfalvi deckás székely, hogy a korondi fazekasokat, kecseti és más atyámfiait ne is említsem és ezennel bizonyítom, hogy valóságosan ők azok, azonmódúlag, ahogy ki vannak szerkesztve. Lesznek egyesek talán, akik egysmást kifogásolnak a könyvben, mert az ember, - különösen a pesti ember - sokféle; de ami benne van e könyvben azt érdemes elolvasni, mert ideje, hogy egymást kissé közelebbről is megismerjük.
A könyv történetéhez és érdeméhez tartozik, hogy az író nem most, a diadalmas ünneplések, az öröm mámorában futott közénk, hanem a fekete keretbe foglalt közelmúlt idejént gyűjtögette anyagát és együtt szorongott velünk az alatt, sorsunk nehéz takarója alatt, amikor a maga valóságában nyilatkozik meg ember, szó és cselekedet, és felfokozott súlya van jónak, rossznak egyaránt. Ezt a körülményt pedig mi, erdélyiek külön megbecsüljük a könyvben is és abban is, aki írta, mert ez azokban az időkben hivatás és értünk való nagy tett is volt, ami külön távlatokat ád ma is ezeknek az írásoknak, s az azokban foglaltak tanulsága és jelentősége nem csökken jóra változott helyzetünkben sem.
Az erdélyi szellem útjának egyengetője a «Hét vár országa» is és minden bizonnyal rész lesz abban, hogy az Erdélyt eddig is megtartó magyar történelmi múlt és most is ható népi erők és értékek a maguk természetes útján és folyamatában belekapcsolódjanak az összmagyarság egységes szervezetébe és segítsék a reáváró jelen és jövő feladatok vállalásában és munkálásában új századok népfenntartó és nemzetmegtartó, áldásthozó nagy céljai felé. Vissza