A hét igazak zászlaja

Előszó

Keller novelláinak embereit, környezeteit egyaránt érezheti ismerősöknek, de távolinknak, idegenszerűeknek is a magyar olvasó. Léha, vidám, lassanként tönkre jutó kispolgárai nem egyszer Mikszáth és Móricz nemeseire emlékeztetnek. Harcos, demokrata mesterembereinek, radikális zürichi polgárainak rokonait azonban a mi világunkban hiába keresnők. És hasztalan próbálnék a múlt század magyar regényirodalmából azt az optimista hangot meghallani, mely Keller műveiben a léha és derűs züllés látványa fölött is egy szabad, szorgalmas és virágzó társadalom reményét hirdeti.
Keller svájci író volt, a német Svájc szívének, Zürichnek szülötte, aki a polgárságban nem a kapitalizmus haszonélvezőjét, hanem a feudalizmus ellen évszázadok óta vívott harc hősét szerelte volna látni. Pedig az ő történelmi és társadalmi helyzetében ez a kívánság már csak illúzió lehetett. Keller azoknak a svájci kantonoknak és városoknak demokratikus megmozdulásaiból merítette hitét, melyek még az ő ifjúsága idején is fegyvert ragadva harcoltak a reakció ellen, - s melyeknek plebejus negyedeiben a szabadságba, az emberi jogokba vetett hit vert gyökeret valamikor. Kellet maga is fegyvert ragadott e harcok során. S amikor elcsitultak a harcok, hogy többé föl se éledjenek, műveivel harcolt. Amikor ma Keller művei felé fordulunk, figyelmünket ennek az írónak harcos, demokrata mivolta vonja elsősorban magára.
De miközben Keller még reménykedik a polgári demokráciában, egyre nyárspolgáribbá válik környezete, a svájci városok világa. A harcos polgárokat a kapitalizmus érdek-emberei, haszon-imádói szorítják ki. A nyárspolgárok társadalmában meg kell semmisüljenek azok a nagy, haladó hagyományok, melyeknek Svájc a maga korábbi, demokratikus rendjét, - Keller pedig ihletének egyik leggazdagabb forrását köszönhette. Vissza