A helyszín (dedikált példány)

Fülszöveg

Az író önmagáról:
"Aki 1941-ben - tizenegy éves korában - kezdte az első gimnáziumot, már felfogta az eseményeket, így férfikora előtt még a legérzékenyebb esztendőkben élte át a magyar történelem legsűrűbb másfél évtizedét. Én is várhattam kölyökfejjel kiszolgáltatottan a puskalövést, lehettem tizennyolc éves népszónok, kísérhettek cellába, bandukolhattam huszonkét évesen, vállamon ásóval, fegyveres kísérők között városom utcáin, lettem 1954-ben lázas, fiatal újságíró. Huszonöt éve jelentek meg első novelláim, de újabb másfél évtizedig sok minden - szenvedély és kényszerűség - vont el attól, amit legfontosabbnak éreztem: a regénytől. Már játszották színdarabjaimat, köteteim jelentek meg, mégis negyvenéves koromban mindent elölről kezdtem, mert megértettem, hogy csak azt érdemes megírnom, amit egyedül én írhatok meg, és megértettem azt is, hogy mindannak, amit átéltem, évszázados az előzményrendszere. Ha "odakint" nem állnak áttekinthető rendben a jelenségek, gondoltam, az írónak magában kel megépíteni az események hiteles láncsorát a világ helyett is. Számára egyetlen esély van erre: a regény. Ami a történelemig is elvezeti. Nemcsak az izgat, ami: van; nemcsak azt keresem, ami: volt; a kettőt együtt: miért, hogyan lettünk azzá, akik vagyunk? Öt színdarabomat mutatták be. Ez a nyolcadik kötetem."
"Egy korszak gondolkodói akkor kell, hogy bűntudatot érezzenek, ha nem a tisztázott és megértett múlt alapján cselekszenek" - vallja A helyszín hősével Sándor Iván. A tájékozódáshoz a jelenben elkerülhetetlen, hogy felkutassuk a történelem rejtett zátonyait, mert a "felgyűlt konfliktusokat a következő nemzedék örökli". A különféle korszakok közös vonásai, az "életszerkezet" érdekli Sándor Ivánt, s mindenekelőtt az ember cselekvési tere, morális lehetőségei: esélyei az erkölcsös túlélésre.
A helyszín jelene a mi jelenidőnk. Főhőse a regényíró, Áron József, akit kortársainak kérdése, a "cselekvés elkerülhetetlensége és a cselekvés lehetetlensége gyötör; a körülmények korlátozta és meghatározta ember sorsa, amint a történelem "havazásában" körbebotorkál, s kiépíti magában önigazolási mechanizmusait.
"...veszíthetsz - állítja Áron József -, mégsem törvényszerű, hogy szemlesütve haladj sorsod oldalán... és bármire képes légy." A jelen itt tágul történelemmé. Az író egy régi naplót talál. A nyomába ered Eke Gáspár honvéd 1941-es történetének, hogy regényt írjon belőle. Az "anyagát" kereső író élete és a háborús regénnyé formálódó egykori sors; az értelmiségi lét feszültségei és a kelet-európai kis népek küzdelme; mindez az idő szuverén kezelésével közös eseményhelyszínt teremt, ahol egymásra kopírozódik valóság, emlék és képzelet.
Sándor Iván azok közé az írók közé tartozik, akik az élet jelenségeit filozófiai mélységükben, egyetemesebb érvénnyel képesek szemlélni, megfogalmazni és ábrázolni. Vissza