A haza mint kert

Előszó

Amikor 1981 novemberében Czeslaw Milosz átvette Stockholmban az irodalmi Nobel-díjat, beszédében arról szólott, hogy a mi Európánkban mekkora a jelentősége az emlékezetnek. Húsz éve a svéd fővárosban nyilvánvalóan a felejtés ellen emelte föl a szavát a költő; azért, hogy a lengyelek - és persze régiónk többi népe is - tartsák számon, ami velük történt az elmúlt évtizedekben a kommunista zsarnokság idején. Más alkalommal úgy határozta meg térségünk határait, hogy az a része ez a kontinensnek, ahol nemcsak egy, hanem két totalitarizmus borzalmaira kell emlékeznünk. Kérdés persze, lehet-e Közép-Európában a többes számot használni a történelmi emlékezet kapcsán, hiszen a közösségi tudatnak múltról alkotott képe a történelem nemzeti narratívája szerint tagolódik. Vagyis mindegyik nemzeti közösség másképpen tartja számon, képzeli el, tanítja iskoláiban történelmét.
A modern nemzetté válással együtt formálódó nemzeti narratívumok szinte törvényszerűen mutatják azokat a feszültségeket és konfliktusokat, amelyek az egymás rovására készülő nemzetállami koncepciókból adódtak. Ismeretes, hogy az európai átlaghoz képest jóval több, kisebb és nagyobb, nyelvileg és felekezetileg sokszínű régió volt a mi tájainkon, tehát némiképp magától értetődőnek tekinthetjük, hogy a nemzeti emlékezet elbeszélésében meglehetősen nagyok a különbségek, gyakran 180 fokban térnek el a magyarázatok. Nem egy esetben pedig hosszú ideig - gyakran napjainkig - tartó konkurenciaharcok kezdődtek az egyes nemzeti emlékezetek között. Harc az emlékezet szimbolikus helyeiért. Vissza