A havasok ura

Előszó

Az erdélyi Czibles rengetegeiben fekvő Padura mare havas fölött, julius havának első felében, hajnali négy óra tájban, még alig dereng valami homályos világosság. Az óriási erdő, mely innen évszaknak egész Munkács vidékéig, keletnek a bukovinai határig huzódik, csak legmagasabban fekvő pontjain fogja föl a nyári pompája egész ragyogó csillogásában fölkelő napnak első hajnali fényét - a mélyebben fekvő erdős és sziklás völgyek, lapályok és havasi tisztások e korai órában még jócskán homályosak. Az állatvilág népes családjából csak a kőszáli sas van már ébren; messze hallható, éles vijjongása, ki tudja, mily szédületes magasságból hallszik alá a völgyek mélységébe.
Egy hatalmas fenyőkkel körülfogott kis havasi tisztáson, majdnem odaragasztva egy évezredes, mohos sziklafal oldalához, közönséges, szalmával fedett, olág pakulár- (pásztor) kunyhót lehetett észrevenni a félhomályban. Szegényes házikó volt ez is, mint minden ilyenféle szalmás épitmény odafenn a havason, hol egy-két módosabb "margineán"-t - állattenyésztéssel, s főleg juhtúró, brinza készitéssel foglalkozó - parasztot kivéve, a legszegényebb emberek laknak - tavasztól késő őszig, a mikor is le kell huzódniok a falvakra, mert télviz idején, az óriási fagyokban és viharokban senki emberfia odafenn nem maradhat. Megvenné az isten hidege, ha még oly meleg bundába takaródznék is, s reggeltől estig fűtené az agyagból összerótt "bubos"-t. Nincs az az öreg farkas, mely a januárban és februárban bömbölő jéghideg viharokat ki tudná állni a Padura mare sziklái és fenyvesei között. Menekülnek is lefelé a völgyekbe seregestől. A hirtelen lecsapó borzalmas fagyban pisztolylövéshez hasonló durranással hasadoznak végig a fák, s a medve nyugtalanul morogva huzódik mindig beljebb és beljebb a barlangjába, hogy a mennyire lehet, megmentse bozontos bundáját a künn tomboló zivatar kegyetlen marásától. Vissza