A hattyús parkban, estefelé

Előszó

Egy sokat megélt, sokat szenvedett régi, régi jó barát egyetlen mondatától emlékezete sötét mélységeiből felragyoghat gyermekkora rádiójának zöld varázsszeme. Bejárhatja az időbe belekövesült éveket, egy kapuban találkozhat egy ismeretlen zöld szemű lánnyal és borzongató érzés járhatja át. Eszébe juthat, hogy az élet tele van váratlan meglepetésekkel Az akácos utcában egy havas estén másodszor csönget a postás.
A kályha tetején piruló mandarinhéj illatára ébred, és hallgatja a végtelen csöndet. Vérvörös golyó bukik le hangtalanul a sötétkék mélységbe... Rózsaszínek, lilák és sárgák kavalkádja a láthatáron...
Aztán egy ovális borbélycégtáblát nézve elmerülhet a fogócskás, bújócskás, rolleres, szánkós, biciklis időben, amikor a gyerekek csak játékból háborúztak a szomszéd negyed gyerekeivel, és minden utca kiállította a maga focicsapatát... Lehet, hogy a ház hátsó kertjében már nem áll ott a sárga cseresznyét termő fa, de ha a régmúlthoz tudja állítani emlékezete időgépének gombjait, meghallhatja a ház félhomályos szalonjában az antik falióra gongütését...
És láthatja, hogy míg egyesek csak haboznak, csak törülgetik homlokukról selyem zsebkendőjükkel a vágyakozás miatt gyülekező izzadságcseppeket; az érintetlenül szép időkben, a szeretet bűvkörében, a friss meleg kenyérhez hasonlítóan meleg szívű emberek között élnek azok, akik képesek a világot a szív szemével látni és két kézzel kapaszkodnak az életbe. Vissza