Előszó
"...ha x-et vagy y-t megkérdezhetnénk az esemény végbemeneteléről mindketten mást mondanánakírja Wolfgang Mayer König egy élettelen a világra jön című versében. Tehát a világot mindenki másképp látja, és Mayer König aztán döbbenetesen másképp!
Ahogy Peter Henisch meghatározza a szerzőt, íme, Mayer König valami erre-nálunk ritka következetességgel mindenekelőtt egyetlen irodalmi jellegnek szentelte magát, méghozzá az úgynevezett hosszú versnek, Walt Whitman, Ezra Pound és Charles Olson örökének, ahol is az a bizonyos projektív poézis a személyes-egyéninek és a személytelen-tárgyinak, a magánszférabelinek és a történelminek magasfokúan tudatos közvetítője lehet, amennyiben a költő az eszközök szuggesztivitásával ehhez hozzásegíti. Szó sincs itt holmi logikai gondolkodásművelet kövülmény-maradékáról, nem: egyre annak lehetünk tanúi, hogyan keresi egy bizonyos létező lény, egy megnyilvánuló ember az élet értelmét-szellemét, méghozzá külvilágának eseményalakzataiban; nem a megszokott válaszadogatási mód ez, hanem próbálkozás, hogy az illető mindegyre maga maradjon a kérdésföltevések tárgya. Nyelvünk, igényeink-szükségleteink és kapcsolódásaink, mítoszaink és konszenzusaink, rendelkezési jogköreink és tabuink kerülnek vonatkozásba egymással, viszonyba, melynek lényege az, hogy az út végén aztán a megélve-megértett, s nem pusztán az eleve tudott és a kész válasz jegyű matéria áll, maga a kérdés tárul ott is egyre.
Ezért alkalmasak e könyv kérdései, hogy megdöbbentsenek minket; ezért képviselhetik a magunk problémafelvetéseit, méghozzá nem úgy, hogy ezek helyére akarnának, kiszorítólag, betolakodni. Lev Detela is megállapítja egy róla szóló esszéjében: szerzőnk ritkaság a német nyelvű irodalomban e nyitott formával, mely az érzelemről és az érzésről is, egyáltalán, oly merőben lemond. Különbözik Mayer König a ma igencsak dívó önéletrajzi romantikától, lévén hogy ő mindegyre makacsul egy-egy tényállást jár körül, azt mutatja be új s új oldalakról, másképp hangolt változatokban. Feltűnik ennek kapcsán, mily illúziótlanul áll a világban ez a költő, mennyire keveset remél elintézhetni a vers által, az irodalom által. Ez adja ugyanakkor félreismerhetetlen oldottságát, mely verseinek elemi sajátja.
Hamar rájövünk, hogy a költő itt a dolgok mögé lát, szépnek vagy rútnak azonban nem úgy mutatja őket, mint aki a valóság helyett valamit mond, hanem mintegy épp ezzel mondva a valót.
Vissza