A hasznos szép

Előszó

A népi kultúrának mindig nagy szerepe volt a most száz esztendeje született Takáts Gyula költői világában. A népi kultúra tárgyi emlékei között töltötte gyerekkorát, a családi otthonban jól-megfértek a latin klasszikusok és a reformkori irodalmi zsebkönyvek társaságában a varrottasok, a mázas kancsók és a pásztorfaragások, s az idők haladtával ő maga is számos népművészeti tárgyat gyűjtött össze. Mint történelem-földrajz szakos tanár, aki somogyi szülőföldjének táji sajátosságairól írta doktori értekezését, s mint kaposvári múzeumigazgató, aki mindig nagy szeretettel foglalkozott a dunántúli népművészet emlékeinek gyűjtésével és feldolgozásával, évtizedeken keresztül élt a népi hímzések, faragások, fazekas-készítmények és üvegmunkák és természetesen népköltési gyűjtemények között. Az ő bevezetőjével (A somogyi népköltés elé) látott napvilágot a somogyi népköltészet gyűjteménye, 1979-ben közre adott tanulmánykötete, A harmónia keresése több, a somogyi népművészettel foglalkozó írást (Népi műemlékeinkről, Balatoni évtizedek, Egykori doktori értekezésem világa) is magába foglalt, tudós alapossággal, egyszersmind írói érzékenységgel adott képet szülőföldjének pásztorművészetéről, Somogyi pásztorvilág című munkájában pedig szinte monográfikus igénnyel dolgozta fel a magyar népi kultúra egy jellegzetes örökségét. Egybegyűjtötte, megőrizte és értelmezte a népművészet szellemi és tárgyi emlékeit. „A Balaton és Dráva közti rengetegből és pusztákról - írta kedves tárgyairól adván képet - már réges-rég írószobámba, könyveim közé kerültek olyan > néprajzi < tárgyak is, amelyek ma másoknak csak a lakást díszítő divatot jelentik. Nekem beszédes, szívemhez nőtt társak ezek a bizsókkal, bicskával készült kanász-, juhász-, egyszóval a pásztorművészek alkotásai. Történetek, élethelyzetek élő és lelkes darabjai és elbeszélői e tárgyak; egy ősi szellemi hagyaték megjelenítői. Vissza