Előszó
Kézikönyvünk, mintegy vezérfonalként, tájékoztatásul kíván szolgálni azok számára, akik teológiai tanulmányokkal foglalkoznak. Két megközelítési mód között keressük a középutat. Egyfelől...
Tovább
Előszó
Kézikönyvünk, mintegy vezérfonalként, tájékoztatásul kíván szolgálni azok számára, akik teológiai tanulmányokkal foglalkoznak. Két megközelítési mód között keressük a középutat. Egyfelől rendelkezésre állnak a régi típusú, jól ismert kézikönyvek, amelyek a teljesség igényével elemzik a Szentháromság teológiájának klasszikus kérdéseit. Másfelől számot adunk azokról az újabb törekvésekről, amelyek a szentháromsághitet korszerű kontextusba kívánják helyezni anélkül, hogy túl hosszan elidőznének a hagyománynál. E két módszer között egyensúlyozva igyekszünk megoldást találni azzal a céllal, hogy a teológushallgatót mind teológiailag, mind lelkileg bevezessük a Szentháromság misztériumába, mint a keresztény hit középpontjába. Az olvasónak szem előtt kell tartania az e hitre vonatkozó bibliai tanúságot, az ősegyház kifejezésformáiban fel kell ismernie a maradandó tartalmat, és meg kell éreznie, miben jelentenek számára pozitív kihívást a kortársi elképzelések. Mindezzel kapcsolatban végig az a meghatározó kérdés áll előtérben, mennyire képes az emberi gondolkodás, értelem és imádság ezt a titkot egyáltalán megközelíteni úgy, hogy a szó erejével megragadhasson belőle valamit.
Vezérfonalunk kiindulópontja az az imádság, amellyel Szent Ágoston De Trinitate című művét (XV, 28, 51) befejezi. Ezek a sorok hatásosan mutatják be, hogy a hippói püspök milyen önkritikusan rendeli egymáshoz a racionális megközelítés számára felfoghatatlan Szentháromság-misztériumot és az ennek magyarázatára irányuló kísérletét. A Sir 43,29-re hivatkozva így imádkozik: „Ha elérkezünk hozzád, megszűnik az a sok, amit itt elmondunk, és aminek nem jutottunk végére. Egyedül te maradsz minden mindenben, s akkor majd együtt dicsőítünk téged vég nélkül, mert benned eggyé lettünk." (Gál Ferenc ford.)
Mint az idézetből kitűnik, Ágoston szerint a teológiai munka és teológiai beszéd relatív jelentőségű a Szentháromság itt tanként előadandó lényegéhez képest. Az egyéni felfogóképesség korlátainak tudata azonban nem némítja el az egyházatyát, hanem doxológiára készteti, s a megtalálás vágyának ez az állandó lüktetése az újabb és újabb keresés feszültségével telíti. Kézikönyvünk ebben a szellemben kíván vezérfonalként mind teológiai, mind lelki síkon serkentőleg hatni. Ilyen értelemben ajánlom tanítványaimnak.
1992 februárjában
Franz Courth, SAC
Vissza