A háromezeréves fizika

Előszó

A tudományok történetében általában hiába keresünk egyenes fejlődési vonalakat. Vannak korok, melyek egyes tudományok fejlődésének kedveznek, más korokban viszont megint más tudományok virágzanak. Ugyanaz a tudomány több virágzást is megérhet és a két tetőpont között természetesen visszafejlődésnek is kell lennie. Éppen ezért valamely tudomány története nem azonos az illető tudomány felépítésével, azaz - bármennyire fontos is a történeti szempont - mindig más a tudomány és más a története. Ebből a szempontból látszólag könnyebb dolga van a természettudományok krónikásának. Első pillanatra úgy tűnik fel, hogy a természettudomány színvonalát valamely korban az ismert tények összessége határozza meg, ezek száma pedig az idővel folytonosan növekedvén, könnyebb la tudomány fejlődésének vonalát a történet folyamán végigkövetni. Itt azonban két szempontot kell még figyelembe venni. Tények, melyek ismerete fizikai tudást biztosít, ismét feledésbe merülhetnek oly korokban, mely e tényeknek nem tulajdonít elég jelentőséget; mert az, hogy a természettudomány elsősorban a tényeken és a tapasztalatokon alapszik, - ez a második szempont - csak az újkori gondolkodás vívmánya. Végül pedig - ha a természettudományok közül speciálisan a fizikáról van szó - a tények nagy számának ismerete még nem fizika, csak akkor válik azzá, ha a tényekhez magyarázó igénnyel közeledünk. Nyilvánvaló pl., hogy a kínaiaknál az empirikus ismeretek oly magas fokon állottak, mint Európában csak egy évezreddel később, mégsem állíthatjuk azt, hogy a kínaiak nagy fizikusok voltak, mert ismereteik összességéből nem vált igazi tudomány.
A fizikatörténet kutatójának tehát három irányban kell követnie a fizika fejlődését: meg kell keresnie azokat a tapasztalatokat, melyek egyes fizikai törvények ismeretére engednek következtetni, bár ez nem szorosan a fizika történészének a feladata. Vissza