Előszó
Részlet az I. kötetből:
A levél.
Az 1660. évben május közepe táján, reggel kilenc órakor, mikor a napsugár már felszárította a bloisi kastély körül nyiló sárga ibolya harmatát, egy kis...
Tovább
Előszó
Részlet az I. kötetből:
A levél.
Az 1660. évben május közepe táján, reggel kilenc órakor, mikor a napsugár már felszárította a bloisi kastély körül nyiló sárga ibolya harmatát, egy kis lovascsapat ment be a város kapuján. A kis csapat három férfiból és két apródból állott s a rakodóparton sétáló emberek nem tapasztalhattak tőlük egyebet, mint kezük tisztelgő mozdulatát, meg egy megjegyzést, amely a legtősgyökeresebb franciasággal fejezte ki a következő gondolatot:
- Monsieur tér haza a vadászatról.
Ennyi volt az egész.
Hanem míg a lovak felmásztak a meredek lejtőn, amely a folyótól a kastélyhoz vezet, néhány boltoslegény közeledett az utolsó lóhoz, amelynek nyergéből különböző, csőrüknél fölaggatott madarak csüngtek. A látványra a kíváncsiak nyers őszinteséggel fejezték ki megvetésüket a sovány zsákmány fölött és miután maguk közt meghányták-vetették a madarakra való vadászás hátrányait, egymásután visszatértek dolgaikhoz. De a kíváncsiak egyike, egy pirospozsgás, jókedvű, jólmegtermett fiú azt tudakolta, hogy vajjon Monsieur, aki hála nagy jövedelmének, annyit mulathat, amennyit kedve tartja, hogyan érheti be ilyen szánalmas szórakozással.
- Nem tudod, - felelték neki, - hogy Monsieur legfőbb szórakozása az unalom?
A gyerek vállat vont és ki-ki elment dolgára.
Monsieur azonban olyan szomorúan és egyszersmind annyi méltósággal folytatta útját, hogy nyilván bámulatba ejtette volna a bámészkodókat, ha egyáltalán lettek volna bámészkodók az utcán. De a bloisi polgárok nem bocsátották meg a hercegnek, hogy az ő vidám városukat választotta ki unatkozása színhelyéül és valahányszor megpillantották az unatkozó fenséget, ásítva vonultak félre, hogy kivonják magukat e sápadt, keskeny arc, e bágyadt szempár és törékeny alak álmosító hatása alól. Így tehát a derék herceg csaknem mindig néptelen utcákon kószált.
Vissza