A könyv a harmadik magyar köztársaság eszmei eredetéről, születéséről és az utóbbi huszonöt év közpolitikai fejleményeiről szól. A történet központjában emberek, eszmék és intézmények állnak. A mondanivaló lényege három pontban foglalható össze. 1. Az 1989-1990-es rendszerváltozás során a jóhiszemű, de a hatalom átvételére felkészületlen demokraták minden erőfeszítése ellenére a tovább szolgáló szocialista jogászok és közigazgatási partnereik sikeresen átmentették a Kádár-rezsim legtöbb intézményét és azok apparátusát, s ezáltal a következő huszonöt évre gúzsba kötötték a köztársaság törvényhozását és kormányait. 2. A Sólyom-féle voluntarista Alkotmánybíróság - többek között a "jogállam", a "jogfolytonosság" és a "jogbiztonság" jelszavaira való hivatkozással - leszűkítette a demokratikusan megválasztott képviselők és kormányaik cselekvési terét. 3. A 2011-ben megszületett Alaptörvény történelmileg döntő fontosságú lépés volt, mely jórészt orvosolta a megelőző negyedszázad politikai ballépéseit és alkotmányozási csődjét. Az Alaptörvény, mely további "csiszolást" és "finomítást" kíván, végre elégtételt nyújtott a "rendszerváltás" morális deficitjéért. Preambuluma fontos szimbolikus lépés volt a magyar civil társadalom erkölcsi kárpótlása szempontjából.
Tőkés Rudolf a University of Connecticut professor emeritusa, az Egyesült Államokban él és dolgozik, szaktanácsadóként nemzetközi alapítványoknak es pénzintézeteknek nyújt segítséget. Budapesten született 1935-ben. Középiskolái (pesti bencés és Vörösmarty gimnázium) elvégzése után a pécsi és a budapesti jogtudományi karon folytatta tanulmányait. 1957 óta az Egyesült Államokban él. A Columbia egyetemen doktorált a politológiai tanszéken. 1964 és 1990 között a Wesleyan, a Yale és a Connecticut egyetemen oktatott. A State Department külügyi akadémiájának vendégtanára volt 1972 és 1992 között. 1991-ben az Antall-kormány meghívására külügyi tanácsadóként működött. Tíz könyv, körülbelül száz monográfia, könyvfejezet es tanulmány szerzője. Utolsó magyar témájú könyve, A kialkudott forradalom 1998-ban jelent meg. 1990. március 21-én Göncz Árpád köztársasági elnök "személyes megbecsülése" jeleként elnöki Aranyéremben részesítette "Magyarország demokratikus rendszerváltozásához nyújtott segítségéért".
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.