A hálózat használata a nyelv- és irodalomtudomány területén

Előszó

A nyelv már az első tudatos pillanatáról kezdve izgathatta az emberőst, hiszen ez volt az az eszköz, amelynek segítségével bárhol és bármikor igazolhatta önnön létét, elválasztva saját identitását a "néma és holt" anyagtól. Nem csodálhatjuk, hogy történelmünk során az igazán forradalmi változások mindig kapcsolódtak a nyelv és a nyelvi kommunikáció forradalmaihoz: az írás kialakulása, a nyomtatás feltalálása, a XIX. század nyomtatott anyagra támaszkodó tömegkultúráját. A XX. században azután megjelent a fényképezés, amely a valóság illúziójával kecsegtetett,a rádió, amely a kultúra határtalanságának érzését közvetítette, végül a film, amely a fantázia univerzumát nyitotta meg. S a fejlődés persze nem szakadt félbe: először a néprádió, aztán a táska- majd zsebrádió hirdette fennen, hogy a kulturális javak mindig kéznél lehetnek ("Táskarádió, mindig hallgatom, most szól az én dalom" - kulturális tettként nem egészen új ötlet, hiszen már a nyolcadért hajtogatott nyomtatott könyv is azért találtatott ki, hogy a könyv mindig kéznél legyen, mert így már belefért a deákok zsebébe, amikor elindultak az universitas előadásaira). Majd jött a televízió és a videó, melyek "ablakot nyitottak a világra". Legvégül a hálózatba kötött számítógép, amely már régen nem számításokra való és igazi kommunikációs szerepét csak akkor tölti be, ha össze van madzagolva a többi számítógéppel. Emberek milliói (akik soha nem is látták egymást, s ami fontosabb: valószínüleg meg sem értenék egymás kultúráját, ha személyesen találkoznának) ülnek otthon és munkahelyükön a terminál előtt, és vitatkoznak, beszélgetnek, eszmét és információt cserének. Két jellegzetes történetét is olvastam nemrég, amelyek nagyon jól jellemzik e legutolsó nyelvi forradalmak fontosságát. Vissza