Előszó
"Mi ez a csönd a szívemben? Ez a bénaság, halál, rettenetesség?
Megfagyott jaj-rögökkel mért hallgatsz ugar-szívem tél-éjszakája?
Ősfehér szívemből Isten szívéig burjánzott a tűnődés kristálylétű...
Tovább
Előszó
"Mi ez a csönd a szívemben? Ez a bénaság, halál, rettenetesség?
Megfagyott jaj-rögökkel mért hallgatsz ugar-szívem tél-éjszakája?
Ősfehér szívemből Isten szívéig burjánzott a tűnődés kristálylétű fája,
holdfényben csönd-arcok levelei: magány, rémület, elveszettség.
Kopár szívem növénye árnyat vet a Végzet-sötét gomolygó bánatára,
ahol álom-bölcsők születnek majd dörögve, villám emlős-tojások,
mint poszméhek dühöngenek fénygömb-temetők, vidám szerelmes pusztulások.
Új levele nő, ha moccan, virágja nincs, madár se száll a fára.
Ameddig lombja lehelete ér nincs más, csak csont, fehér halál-derengés.
Megfagyott szemgolyók csontszárakon: ezzel vacognak a távolabbi szirtek.
Bíbor iszonnyal nyeli ela mély a nehéz ágakat, amik letörtek
törzsedről Szótlanság, Emberevő-gond, mindenség-árnyú Merengés."
Vissza