A Halley-üstökös

Előszó

Részlet a könyvből:

A nappal oly derülten tiszta égboltozat minden este csodálatosan szép köntöst ölt magára. Megjelennek a ragyogó mécsesek, a kisebb-nagyobb, fényesebb és homályosabb csillagok, szabálytalanul elszórva, itt ritkábban, amott sürübben. Megszoktuk, hogy ezt a pompás panorámát mindennap egyformának lássuk. Legfeljebb a Göncöl-szekerét látjuk egyszer lefelé, máskor felfelé vagy előre irányuló ruddal. No meg a Hold mutat havonként váltakozva más-más képet.
Csak hosszu, napokig-hetekig tartó megfigyelés után vesszük észre, hogy azok között a fényes csillagok között egyik-másik lassanként megváltoztatja a helyét. Minden nap egy-egy kicsivel tovább halad más csillag irányában. Sok száz évig tartott, mig a régi csillagászok rájöttek, hogy ezek a helyüket változtató égitestek nem céltalanul bolyonganak az égboltozaton a többi csillag között, hanem mintha csak valami égi vasuti sineken gurulnának, oly pontosan ugyanazon pályát futják be mindig. Ugyancsak már a régi csillagászok felismerték (még Krisztus születése előtt), hogy ez a pálya majdnem pontosan köralaku. Leghamarabb felismerték a Holdnál, mert ez minden hónapban megtesz egy ilyen körutat, tehát gyorsan mozog, továbbá távcső nélkül is jól látható s így könnyen megfigyelhető, szép, nagy csillag. De már ugyanekkor ismertek még hat olyan csillagot (bolygót), melyek ugyancsak köralaku pályán mozognak, noha jóval lassabban. A görög csillagászok el is nevezték őket a maguk istenei után a következő nevekkel: Hold, Merkur, Vénusz (a gyakran látható fényes esthajnali csillag), Nap, Marsz, Jupiter és Szaturnusz. A Holdnl nagyon könnyen megállapították, hogy az a Föld körül mozog és pedig havonként egyszer. A többire azután alaposabb megfigyelés nélkül is ráfogták, hogy azok is a Föld körül keringenek, csakhogy sokkal hosszabb idő alatt. Vissza