A halászó macska uccája

Előszó

Részlet:
Bécsben ki kellett szállni a vonatból és hosszú villamosúton átkerülni Ostbahnhofról a Westbahnhofra.
Az apa, három évvel ezelőtt, még a háborúban, két hétig egy bécsi kórházban feküdt. Comblövése volt, az ágyból ki nem mozdulhatott, aztán szállították haza, Magyarországra - mindegy, két hetet mégis Bécsben töltött és most a bennfenntes biztonságával magyarázott.
- Bécs - mondta a három gyereknek és szélesen kimutatott a villamos ablakán. - Jól nézzétek meg, mert ki tudja, kerülünk-e még erre valaha. Ez a nagy ucca ... a nevére már nem emlékszek... nemsokára a Dunához érünk. De itt csak vékony, nyavalyás kis Duna van, nem akkora, mint odahaza. Látjátok!
A villamos átcsörömpölt a Donaukanalon. A gyerekek felélénkültek a Duna szóra, a csatorna szürkés vizének láttára, feltérdeltek a padra, mint odahaza. Anyjuk a csomagokat féltette, tologatta a pad alá. Barabás magyarázott:
- Párizsba emerrül a partról indul a vonat. De majd csak tizenegykor.
1920 volt, a vonatok még úgy szaladgáltak, mint szétszóródott nyáj juhai, amelyek sehogyse találják meg egymást. Barabásék hajnalban indultak Pestről, kora délután érkeztek Bécsbe, a délutánt átődöngték a pályaudvar körül, - bár Barabásné nem mozdult a cókmókja mellől, ült az egyik ládán, csöndesen, eltűnődve, türelmesen - aztán tíz óra tájban beszállhattak a hosszú, sötét vonatba. Vissza