A gyönyör

Előszó

Részlet a könyvből:

Az esztendő édesen haldoklott. Szent Szilveszter napja valami fátyolos, lágy, aranyos, szinte tavaszi langyossággal omlott szét Róma egén. Az utak mind népesek voltak, akár egy májusi vasárnapon. A Piazza Barberinin és a Piazza di Spagnán nagy összevisszaságban haladtak a fogatok s a két térről a folytonos, zavaros moraj, elhatott a Trinita de Monti-ig, a Via Sistináig s tompítva hatolt be a Palazzo Zuccari szobáiba.
A szobák lassankint megteltek azzal az illattal, amelyet a vázákban álló friss virágok leheltek. Tömött nagy rózsák álltak a kristályserlegekben, melyek gyémántos liliomképen kitárulva, finoman emelkedtek felfelé aranyos szárukon, A serlegek hasonlóak voltak azokhoz, melyek a Szüz megett állanak Sandro Botticelli tondóján a Borghese képtárban. És nincs a serlegeknek egy fajtája sem, mely előkelőségre nézve fogható volna ehhez az alakhoz; a virágok mintha lelket nyernének ez átlátszó börtönükben s minden másfélénél jobban nyújtanák egy vallásos áldozat vagy szerelmi ajándék képét.
Sperelli Andrea a szeretőjét várta. S körülötte valóban minden tárgy a szerelmes gondoskodás megnyilatkozása volt. A kandallóban boróka-tuskó lángolt s a kis teásasztal készen állott a castel durantei majolika csészékkel és tányérokkal, melyeket Lucio Dolci mitológiai történetekkel díszített. Utánozhatatlan kecsességü, antik formájúak, melyeken az alakok alatt Ovidius fekete kurzív írású hexaméterei szolgáltak aláírás gyanánt. A fény tompítva hatolt be az ezüst gránátalmákkal, levelekkel és jelmondatokkal átszőtt vörösbrokát függönyökön. Amint a délutáni nap a függönyöket érte, a csipkefüggöny virágos szegélye rárajzolódott a szőnyegre... Vissza