A gyöngéd születés

Fülszöveg

Szülészeten pszichológusként eltöltött jó néhány évem alatt, majd szülő nőként a másik oldalt is megtapasztalva nemegyszer voltam fültanúja annak a jelenetnek, amikor az éppen megszült anya összetalálkozott hozzátartozóival. Leggyakrabban büszke és a körülállók nem csekély elismerését kiváltó beszámolók hangzottak el azokról a fizikai megpróbáltatásokról - gépre tevésről, hasba könyöklésről, vákuumos kiszívásról, szétfeszítésről és szétszakadásról, a szomszéd ágyon szülő asszony artikulátlan üvöltéséről -, amelyeket egy szülő nőnek ki kell bírnia. Azt, hogy „amíg az anyuka nem érzi, hogy fáj, nem lesz baba", mindenki tudja. Tehát a szülés fájt is, fájnia kellett. Aztán derűsen emlegették az újszülött üvöltését, fizikai paramétereit, nemét, frizuráját, azt, hogy kire hasonlít, és hogy vélhetően kinek a természetét örökölte, ha túl hangos vagy ha alig volt hallható a hangja. Többnyire még eltréfálkoztak a gátvarrás alatti orvosi élcelődés felidézésével, majd elvonultak, hogy megtekintsék a jövevényt. A „jövevény" addigra már mély álomba zuhant, és nem nézett látogatóira - azok nem kis elégedetlenségére. De ha mégsem, integettek neki és távoztak. Majd a búcsúzkodás után - „no, anyukám, jól megszenvedtél" - az elégedett és teljesítményében elismert anya elvegyült sorstársai közé, hogy kezdetét vegye a „kinek a gyereke szopik többet három óránként" szorongással vegyes rivalizálása. Az újszülött pedig a szokásos ellátáson túlesve, a gondozásához értő kezek felügyelete mellett, de teljesen magányosan próbál beilleszkedni a számára új világba. Végül is ő jött, „neki kell alkalmazkodnia". Vissza