A gyermekkor tündöklete

Fülszöveg

Végtelen utam földi ívének tetejéről már vissza lehet nézni. Látom életem mérföldköveit jelző pontokat, a tények és események rövidítésjeleit: történelem-lengyel szakos tanári diploma 1968-ban, gondolatjellel hozzászegezve az Eötvös Kollégium; a "Kilencek" baráti közössége és költőcsoportja az 1969-ben megjelent Elérhetetlen föld című antológia fedőlapja mögött; a Bécsi Egyetemen 1970/71-ben tanulásra jogosító Herder-stipendium, amelyet én hálából akár Illyés-ösztöndíjnak is nevezhetnék; bemutatkozó és gyűjteményes versesköteteim - Havon forgó ég (1973), A tér töredéke (1975), -; az utolsó munkahelyek: Krakkó - főkonzulátus és Piliscsaba - Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Anyám halálának évszáma 1987 és gyermekeim születési dátumai (Orsolya - 1981, Mihály - 1984) annak a csodának a jelzéseként is, hogy történjék bármi, az élet megy tovább.
"Az anyanyelv első szavaitól félek. Valamikor jobban féltem anyámtól. Vele ijesztgetett mamám: emlékeim nagymamája. Akkor még csak három veszélyt ismertem: anyád, török, tatár...
Mik lehettek anyanyelvem első szavai? A csokoládé peremén végigkattognak a délelőtti vonat kerekei. Magukhoz szívják mamám fekete fejkendőjét. Megfagy az eső a talpfák olajos repedékeiben. "Fütyül a vonat, jön anyu" - mondom illemtudóan az idegen asszonynak... Az állomásra megyünk. Mind a hárman. Én a mamám kezét kulcsolom, imádságosan. Utolsó útjára kísérem őt. Ő végtelen utamra engemet." Vissza