Fülszöveg
Gyermekkorunk jóízeit többnyire holtunkig őrizzük. Amit életünknek ebből az időszakából magunkkal hozunk, az jóval több, mint puszta emlék. Sokkal inkább útravaló. Korán megszerzett és később már-már pótolhatatlan képességek sora. Ilyenkor tanulunk meg szívből sírni és nevetni, önfeledten beszélni és mesélni, jókat játszani és verekedni, gondtalanul ábrándozni, képzelődni, várakozni, reménykedni, hinni, bízni, szeretni. Szerencsés esetben mindez egy életre szól - ezért is oly édes legtöbbünknek a messze szállt gyermekkor. De aki idő előtt kifogy a maga onnan mentett tartalékaiból, az már nem érez a szájában hajdani jóízeket. Ami édes volt is, keserűre válik. De nem is volt minden olyan édes. A gyermekszívek is jól ismerik a kínzó keserűséget.
Mikor Zolnay Vilmos ezt a sajnos posztumusszá lett regényét megírta, már maga is tele volt nemcsak élete akkori, végső szakaszának, hanem gyermekkorának gyógyíthatatlan keserűségeivel is. Az egykori jóízek - ha őriz is belőlük olykor...
Tovább
Fülszöveg
Gyermekkorunk jóízeit többnyire holtunkig őrizzük. Amit életünknek ebből az időszakából magunkkal hozunk, az jóval több, mint puszta emlék. Sokkal inkább útravaló. Korán megszerzett és később már-már pótolhatatlan képességek sora. Ilyenkor tanulunk meg szívből sírni és nevetni, önfeledten beszélni és mesélni, jókat játszani és verekedni, gondtalanul ábrándozni, képzelődni, várakozni, reménykedni, hinni, bízni, szeretni. Szerencsés esetben mindez egy életre szól - ezért is oly édes legtöbbünknek a messze szállt gyermekkor. De aki idő előtt kifogy a maga onnan mentett tartalékaiból, az már nem érez a szájában hajdani jóízeket. Ami édes volt is, keserűre válik. De nem is volt minden olyan édes. A gyermekszívek is jól ismerik a kínzó keserűséget.
Mikor Zolnay Vilmos ezt a sajnos posztumusszá lett regényét megírta, már maga is tele volt nemcsak élete akkori, végső szakaszának, hanem gyermekkorának gyógyíthatatlan keserűségeivel is. Az egykori jóízek - ha őriz is belőlük olykor valamennyit - már rég hűtlenné váltak hozzá, s mindinkább megfogyatkoztak benne az élni tudás és élni akarás gyermekkori tartalékai is. Ekkor határozta el, hogy édesség címén megírja élete korai éveinek egyik legnagyobb keserűségét: hajdani kis szőke barátja önkéntes halálának hiteles történetét.
Nemcsak regényt írt. Számvetést is. Érdemes-e? Érdemes-e folytatni azt az életet, amely az ő számára már annak idején így megkeseredett? Nem lesz-e az elmúlás könnyebb, édesebb?
Én akkor azt hittem, közeli barátjaként, kéziratának egyik első olvasójaként, hogy megelégszik - mint annyi író - a művészi válasszal, a fájdalmasan-szép belső átéléssel. Ő sajnos jobban tudta, miért kellett búcsúszóra épp ezt a mélyen tragikus történetet megírnia.
Vissza