A gyermekek idegennyelv-oktatásának pedagógiai-lélektani alapjai

Előszó

Korunkban egyre aktuálisabb lesz a kétnyelvűség. Ha modern civilizációnkat iparinak lehet nevezni, akkor korszakunk nemzeteit kétnyelvűeknek. Az egész világon rohamosan nő a nem csak egy nyelvet beszélő emberek száma. A társadalom fejlődése a történelmileg kialakult feltételek hatására a bilingvizmus fejlődésének útján halad.
Ebből is következik, hogy a pedagógusok és pszichológusok érdeklődését már régen felkeltette a „második nyelv" kérdése. L. Sz. Vigotszkij szerint a többnyelvűség problémája: „Egyfelől a modern pszichológia egyik legbonyolultabb és legkevésbé tisztázott kérdése, másfelől döntően elméleti jelentőségű kérdés". (Vigotszkij, 1935. 86.1.) Napjaink pszichológusa és pedagógusa szemével nézve sem lett egyszerűbb a fenti megállapítás. Így az elméleti kutatóknak és a gyakorló szakembereknek nap mint nap meg kell küzdeniök az e téren jelentkező tisztázatlanságokkal, pontatlanságokkal, téves nézetekkel.
A nyelv az emberiség alapvető kommunikációs rendszere. Lenin megállapítása szerint „A nyelv az emberi érintkezés legfontosabb eszköze" (1963. 258. 1.) A nyelvismeret minden korban óriási szerepet játszott. A marxizmus tanítása szerint a munka mellett a nyelv teremtette meg az embert.
A különböző nemzetek fiai és leányai többségének első és legfontosabb kommunikációs és ismeretszerző eszköze az anyanyelv. Az idegen nyelv olyan eszköz, mely lehetőséget biztosít az anyanyelvi korlátokon túl is a közlésre, az ismeretszerzésre, a személyiség gazdagítására. Így az idegen nyelv birtoklásának jelentőségét nem vitathatjuk.
A XX. század tehát azt a feladatot rója korunk emberére, hogy ne csak anyanyelvét, hanem anyanyelvén kívül legalább még egy idegen nyelvet is jól ismerjen. Ez azoknak az országoknak, nemzeteknek lakóival szemben is követelmény, amelyeknek polgárai valamelyik világnyelv képviselői. Vissza