A gyermek erkölcsi fejlődése

Fülszöveg

Hosszas előkészítő munka után, 2000-ben indul útjára az 1994-ben alapított Református Pedagógiai Intézet pedagógiai-katechetikai sorozata, a „Református Pedagógiai és Katechetikai Füzetek". A sorozat első darabja - dr. Kiss Tihamér: A gyermek erkölcsi fejlődése c. munkája - egy kimagasló tudományos életút előtt tiszteleg. Kiss Tihamér teológiai és filozófiai doktor, egyetemi magántanár Diósgyőrött született 1905. december 28-án. A miskolci Lévay József Református Főgimnáziumban tanult és 1924-ben érettségizett. Lelkigondozó, igehirdető és pedagógusképző életpályára készült, ezért Debrecenben 1924-ben a Tisza István Tudományegyetem Hittudományi, Bölcsészettudományi és Orvostudományi Karán, majd a strassburgi és a párizsi egyetem bölcsészettudományi és teológiai fakultásán tanult. Elvégezve tanulmányait (első lelkészképesítőjét 1928-ban megszerezve) Baltazár Dezső püspök segédlelkésze, Csikesz Sándor hittudományi professzor kollégiumi levéltári iskolatörténeti kutató asszisztense, majd 1929-1940 között Szegeden gyülekezeti segédlelkész, hitoktató lett, 1931-ben Sárospatakon a vallástanári képesítést megszerezve gimnáziumi vallástanár lett. Franciaországi tanulmányi időszakában (1926-28) a tanulmányi szünetekben missziós lelkészi szolgálatot végzett Párizsban és Észak-Franciaországban a kivándorolt magyar munkások között. Bölcsésztudományi doktori oklevelet 1936-ban Debrecenben az egyetemen pedagógia, filozófia (kiemelten lélektan és esztétika) tudományokból kapta. Teológiai doktori oklevelet ugyancsak Debrecenben az egyetem hittudományi karán nyert (Csikesz Sándor és Makkai Sándor professzoroknál magna cum laude minősítéssel) gyakorlati teológia keretében valláspedagógiából, a kátétanítás módszertanából vizsgázva 1939-ben. 1937-ben a berlini tudományegyetemen, az 1940-41. tanévben Genfben a tudományegyetem lélektani fakultásán és a Rousseau Neveléstudományi Intézetben állami ösztöndíjasként elmélyítette és kiszélesítette lélektani tudását és J. Piaget professzor kutató asszisztenseként részt vett az akkor folyó gyermeklélektani, értelmifejlődés-lélektani kutatómunkában, amelyben szerzett ismeretei, kutatási eredményei 1943-ban Kolozsvárott egyetemi magántanári értekezési anyagként, valamint Piaget és Inhelder professzorok Párizsban kiadott művében a 11. rész IX. fejezetében került közlésre. Ettől kezdve 1941-1981. között a pedagógusképzésben négy évtizeden át a debreceni tanítóképző főiskolán a tanító, népművelő és az egyetemen a tanár- és pszichológusképzésben szolgálta népe és az egyház közoktatásának szolgálatát.
1989-től újból bekapcsolódott a genfi egyetem által szervezett kísérleti és reformpedagógiai kutatómunkába és Debrecenben, valamint Budapesten a IX. és XII. kerületben irányította két-két óvoda és iskola pedagógusaival együttműködve - a genfi világsikert elért "école active" mintáját alkalmazva - a hatékony szaktárgyi oktatási módszert és terjesztette továbbképzéseken, szakközleményeiben a Paiget Alapítvány, az Oktatási Minisztérium, a Közoktatás-fejlesztő Modernizációs Közalapítvány és a Tisztántúli Református Egyházkerület támogatásával. Az utóbbi években kiemelten a tanulók matematikai gondolkodása vizsgálatával, fejlesztése didaktikai elveivel, hatékony módszere kialakításával és az erkölcsi nevelés metodikájával foglalkozott. Több mint kétszázötven publikációja jelent meg. Vissza