Előszó
A tanító szakember, különösen az orvos, ha mentesíteni tudta gondolkozását a hiúságtól és önzéstől életcélját akkor érezheti megközelítettnek, ha tanítványaira tekintve egyre nélkülözhetőbbnek...
Tovább
Előszó
A tanító szakember, különösen az orvos, ha mentesíteni tudta gondolkozását a hiúságtól és önzéstől életcélját akkor érezheti megközelítettnek, ha tanítványaira tekintve egyre nélkülözhetőbbnek látja önmagát. Egy bizonyos fokig ugyanez a célkitűzés és a hivatottságnak ez az érzése vezeti az olyan szakorvost, aki az általános gyakorlatban működő orvosok számára ír szakkönyvet, ez által szolgálva a betegek és orvosok érdekét, rámutatva arra, ahol ő maga a beteg kára nélkül nélkülözhető. Ha az ilyen irányú szakkönyv célját betölti, egyre több gyakorló orvos lesz képes nyugodt lélekkel magára vállalni a mindennapi életben előforduló olyan betegségek kezelését, amelyekre azelőtt vállalkozni nem mert. Ilyen módon igen helyesen, fokozatosan szűkülhet az a kör, melyen belül a bajfelismerés és kezelés egészen különleges tapasztalatot és gyakorlatot kívánó teendői maradnak. Természetesen még mindig igen széles marad ez a terület ahhoz, hogy ezen belül csak rátermettséggel és nagy készültséggel tudja rendeltetését betölteni maga a szakorvos is.
A gyakorló orvosok és rajtuk keresztül a szembetegek érdekeit igyekszik szolgálni ez a munka is. Az az érzésem, hogy valóban hiányt pótol ha nem pótolja is a tankönyveket és ha nem is akarja ezeket feleslegessé tenni. Világosan kifejezi a szerző a szándékát, mikor azt írja, hogy ez a könyv főleg a magárahagyott és a szemorvosra közvetlenül nem támaszkodható, általános gyakorlattal foglalkozó orvosnak szól. Az az igen nagy tapasztalat, amelyet a szerző több mint másfél évtizedes klinikai működése alatt kitűnő megfigyelőképességével szerzett, különösen alkalmassá tette őt e könyv megírására.
Minden nagyobb forgalmú klinikán, vagy kórházban tapasztaljuk, hogy a gyakorló orvosok egy része vagy keveset tanult meg a mindennapi szemészetből, vagy sokat felejtett. A jövő kilátásai elég szomorúak, ha elgondoljuk, hogy az egyre túlzsúfoltabb tanulmányi rend részben a szemészet rovására akar más, nem annyira életbevágó jelentőségű szakok számára időt szakítani. De a szemészet oktatása egy szemklinika megszüntetése által is kétségtelenül megnehezült és a vidékre kikerülő kellő szakképzettségű szemorvosok száma évről évre csökkenni fog. Ilyen módon több felelősség hárul az általános gyakorlatban működő orvosra. Ezért a gyakorló orvos önmagát is védi e könyv tanulmányozásával mert nem fog elutasítani magától olyan szemészeti vonatkozású feladatot, amelyet ő is teljesíteni tud, de nem is vállalkozik olyan szembetegségek kezelésére, melyekről meg tudja állapítani, hogy szemorvosi, vagy intézeti kezelést tesznek szükségessé. Ebben a reménységben ajánlom Rötth András könyvét a gyakorló orvosok komoly figyelmébe.
Vissza