A gümőkór klinikája

Előszó

Részlet a könyvből:

A GUMÓKOR OKTANA.
Történeti áttekintés.
Az idősült tüdővész alakjában megjelenő gümőkor már az ó-kornak is jól ismert, alkalmasint igen elterjedt betegsége volt. Azon a szemléltető megrajzoláson, melyet a kórról Hippokrates adott Kr. e. 400-ban, Celsus, Aretaeus és Galenus alig tökéletesített. A betegség lényegének az ismeretében csak a XVII. század mutat további haladást. Sylvius az első, a ki a tüdőkben található g úrnőket a kórral kapcsolatosnak tartja : megnagyobbodott nyirokmirigyeknek nézi azokat, a mely értelmezését Morgagni és Baillie elveti, Bayle az ő nyomán elnevezett kölesgümőben a tuberculosisnak mint általános megbetegedésnek a bonczolástani alapját ismerte fel, Laennec pedig azáltal, hogy a BAYLE-féle különböző tüdővész-alakoktól elválasztotta a nem gümők által jellemzett üszkös és rákos folyamatokat, megalapítójává vált az egységesség tanának. Az a felfogás, hogy a gümő valójában újképződmény, szilárd maradt Broussais és Andral tanai mellett is, a kik gyuladásos terméket láttak benne, Virchow a sajtos tüdőgyuladást elválasztja a gümő által jellemzett folyamatoktól s ezzel a daulismusos felfogást képviseli, melynek csak Koch Róbert vetett véget 1882-ben a gümőbacillus felfedezésével.
A tüdővész fertőzőképességéről való felfogással már korán találkozunk, írják, hogy két ismert név viselője, Valsalva és Morgagni, félt tüdővészben meghaltak bonczolásától. Laennec azon hiszemben volt, hogy bonczolás közben keletkezett sérülés útján gümőkórral fertőzte magát. A tüdővész ragályozó képességéről való meggyőződés és a továbbterjedés meggátlására irányuló törekvések pl. Olaszországban a XVIII. század végén törvényben is kifejezésre jutnak, a mennyiben kimondják, hogy a tüdővészesek ruházata és ágya a haláluk után elégetendő. Klencke az első, a kinek sikerült tengeri nyúlon mesterségesen létrehozni a gümőkórt, gümős szövet átoltása útján. Vissza