A gresham és köre

Előszó

E csoport művészei az első világháború után elinduló nemzedék legjobbjai voltak s működésük a két háború közti magyar művészet legjelentősebb irányát alkotta. Nagy részük Nagybányáról indult el, s noha eleinte, pályájuk kezdeten más stílusok, a szecesszió, a Nyolcak és az Aktivisták művészete, a kubizmus vagy az expresszionizmus is érintette őket, érett művészetükkel a nagybányai látványfestés hagyományait vezették tovább, ősük végeredményben Szinnyei Merse Pál volt. E három, egymásnak kezet nyújtó nemzedék, Szinyei, a nagybányaiak és e fiatalok, egy sajátosan magyar, idegen hatásoktól mentes, szervesen, önmagából, saját hagyományaira épülő művészetet teremtett meg. S műveik magas kvalitása mellett ezt a tényt, hogy művészetük nem idegen utánérzések szerint alakult, külön ki kell emelni. Stílusuk hazai, és ezen belül egyéni változata a posztimpresszionizmusnak az impresszionizmus vonalát tovább vezető ágának, melyet Franciaországban ugyan ez időben a többek közt egy Bonnard, egy Vuillard vagy egy Marquet képviselt.
Ez a posztimpresszionizmus is a látványból indult ki, de abban különbözött az impresszionizmustól, hogy a látványt alárendelte a kép törvényeinek, a kompozíció, a kifejezés és a színharmónia érdekében eltért a látványtól. Nem, a látvány tökéletes optikai illúzióját akarta többé a vásznán felkelteni, mint az impresszionizmus, hanem a látványból kiindulva, azt képpé átfogalmazni.
E művészek közül elsőnek Szőnyi István, s vele majdnem egyidőben Egry József lépett fel. Az 192ü-as évek közepén Bernáth Aurél indult el ezen az úton. Az egykori Nyolcak közül előbb Márffy Ödön, majd Czóbel Béla, Berény Róbert csatlakozott a csoporthoz. Ide tartozott még Vass Elemér, Szobotka Imre, Bornemisza Géza és Elekfy Jenő, a két utóbbi elsősorban aquarellista, a festők mellett pedig Ferenczy Noémi és két szobrász, Ferenczy Béni és Pátzay Pál. Stilárisan hozzájuk tartozott Derkovits Gyula is, ki azonban mondanivalójával a szocialista festészet előfutára és egyben eddigi legnagyobb alakja volt. Sok szál fűzte a csoporthoz Farkas István sajátos hangulatú, szürrealista ízű művészetét is. Az 1920-as évek végén, tehát abban az időben, mikor egyrészt a félhivatalos római iskola kezdett kialakulni, másrészt pedig a fiatalabb nemzedék Szentendrén készült szárnyat bontani, már teljes volt a csoport és stílusuk teljes érettségében kialakult. Vissza