A gobelin

Előszó

Részlet:

Képzőművészeti alkotások élvezése vizuális, szellemi és érzelmi élmény egybefonódását jelenti. A műtárgy iránti rokonszenvvel érkező csendes szemlélődőnek általában nincs szüksége szavakba foglalt magyarázatra ahhoz, hogy művészi élményben legyen része, illetve, hogy annak összetevőit - alkatától függő arányban - élvezni tudja. Mégsem fölösleges az útbaigazítás olyan műfaj esetében, mint például a szövött falikárpit, ahol a készítés technikája nagy mértékben meghatározza a formai és színkompozíció alakulását, sőt, megszabja a témaválasztás határait, befolyásolja a motívumok megfogalmazási módját.
Ha jó szövőmestert kérdezünk meg, bizonyára azt válaszolja: "Mindent meg lehet szőni." Ez igaz is, hiszen voltak művészeti korszakok, amelyek a szövőmester virtuozitását értékelték a műben, sőt, célul tűzték, hogy a kárpit festmény illúzióját keltse. Az anyagon való korlátlan uralkodás azonban nem annyira a művészet, mint inkább a bűvészmutatvány kategóriájába tartozik. A szövött falikárpittal kapcsolatos egyik legsúlyosabb félreértés, ha azt megszövött, "gyapjúba áttett" festménynek tekintik. Sok festményt szettek már meg színes gyapjú- és selyemfonállal, a legapróbb részleteket is visszaadva áldozatosan, sokszor hatalmas erőfeszítések árán. Ezek a művek azonban mégsem váltak igazán falikárpittá, mivel az csak akkor születik, ha tervezője kezdettől fogva megszövésre szánja művét, ha formáit, színvilágát a szövés rendje szerint alakítja, ha témáját, motívumait a szövés igényei szerint választja, hogy könnyedén és ne verejtékezve alakuljon ki a mű, s a néző ne az anyag fölötti győzelem bravúrján ámuljon el, hanem az anyag és forma harmónikus összhangjából eredő szépségeken. Vissza