Előszó
Ember vagyok, aljas és kegyetlen,
egy csomó ideg, vér és semmi más,
s hogy verset irok: nem vagyok költő,
csupáncsak egyszerű krónikás.
Nem irok a szerelemről, mert az év
rohan s a nap...
Tovább
Előszó
Ember vagyok, aljas és kegyetlen,
egy csomó ideg, vér és semmi más,
s hogy verset irok: nem vagyok költő,
csupáncsak egyszerű krónikás.
Nem irok a szerelemről, mert az év
rohan s a nap olyan iszonyúan kurta,
annyi más szomorúság van itt és a
szerelem annyira divatját múlta.
Fotografálok rövidlátó szememmel,
s ha fáj valami, papírra lököm,
nem nyavalygok, mégis szép az élet.
Nem tűnődöm örökös-örökön.
Táncosnők lábáról irok, meg arról,
hogy az uccán szedik a köveket,
nem akarok tanítani senkit és
megjátszani egy nagyon bölcs öreget.
Csak élek, éldegélek csendesen
minden érdekel, mi szép, mi új,
szaladgálok kis pénzek után,
mert lakást nem ad ingyen a háziúr.
Költő! ki a Petőfi-Társaságban ülsz
és szépen vidáman zeng nyűtt dalod,
hidd el a dal azért szól vidáman,
mert van egy jól dotált hivatalod.
Vissza