A funkció társkeresései, szerződéseim Budapesttel

Előszó

Részlet:
" Az építész szeretné világosan látni az utakat, a választható főcsapások alternatíváit, s vagy ezek valamelyikén jár, a kitaposotton, a sima felületűn, a mozgásait sűrű irány táblákkal koordinálón, vagy saját ösvényt vág magának alig ismert bozótokon keresztül, ám az utakat ez esetben sem kívánja szem elől téveszteni, mondhatni, jobbára útközeiben marad, megnyugtatja a főirányok érzékelhető volta. Az építész nyugtalan lesz, pánikközelbe kerül, ha eltűnnek az utak s már csupán ösvények veszik körül, kusza, egymást keresztező vagy egymással párhuzamosan futó lábnyomok, irányuk is tűnőben a porban ... Hová vezet ez a sok ösvény? Az építész, akit eleinte az izgalom rég nem tapasztalt erejű érzéseivel töltött el ez az „ösvénykaland", e bejárható divergens irány-háló megismerésének titka, már kezdi visszavágyni az eltűnt széles utak unalmát, az együtthaladás biztos monotóniáját, s rekonstruálni próbálja képzeletében az elveszejtett főirányokat, legalább azok valamelyikét. Botorkálván az ösvények között, érzékelni kezdi, hogy talán ezek is előre kitaposott utak; halványan tudatosul benne, hogy ez az egész kusza ösvény-szövet egyirányú, s már csupán az a remény élteti, hogy a divergencia csak látszólagos, ha kitérőkkel, kanyarokkal, zsákszakaszokkal tarkítva-lassítva is, de valamennyi ösvény egy nagy, összefüggő útrendszer része." Vissza