Előszó
A francia menyasszony
Amikor a férfi a kicsiny pályaudvaron utoljára csókolhatott kezet a leánynak, akkor ez megigérte:
- Magára fogok gondolni, Pál, minden napon.
- És én is magára, Chérie'
-...
Tovább
Előszó
A francia menyasszony
Amikor a férfi a kicsiny pályaudvaron utoljára csókolhatott kezet a leánynak, akkor ez megigérte:
- Magára fogok gondolni, Pál, minden napon.
- És én is magára, Chérie'
- És ha sohasem is lehetünk egymáséi, azért mégis mindig egymáséi leszünk? Ugy-e?
- Igen.
- Gondolatban fogunk egymással beszélni - szólt a leány. - Én odahaza, Dijonban magához fogok beszélni, és maga, Pál, Pesten gondolatban fog nekem felelni.
- És aztán majd megérzi, ha magához beszélek édes? Mindig fog felelni és megérti majd a szavaimat és a mondataimat?
- Igen, Pál! Meg fogom magát érezni, meg fogom magát érteni. Mert én mindig csak magára fogok gondolni, Pál! Csak magára!
Amikor a férfi a vasuti kocsiban magára maradt, gondolatban még egyszer átfutotta mindazt, ami vele történt. Valójában mindez oly kevés volt, ugyszólván semmi és mégis - ezt Pál igy érezte - mindaz, amit az utolsó négy héten átélt, ez a fehér és illatos kaland a végzetévé vált. Ezt több volt, mint az ő egész multja és ez lesz most már az ő jövője.
Vissza