Fülszöveg
Ezzel a regénnyel a Párizsban élő, franciául író orosz Andrei Makine 1995-ben három francia irodalmi díjat is elnyert: a legnagyobbat, a Goncourt-t, a Médicist és a diák-Goncourt-t.
A francia hagyaték külföldön magyar nyelven jelent meg először - az Ab Ovo Kiadónál.
Mint filológus, Makine több tanulmány szerzője, és írt egy kitűnő színdarabot is.
A több mint egymillió példányban elkelt, zsebkönyvben is megjelent A francia hagyatékot vagy harminc nyelvre lefordították, és világsiker lett. Rengeteg tanulmányt, disszertációt írtak róla és a szerzőről, akinek óriási rajongótábora van világszerte, olvasói Makine-klubokat is szerveztek.
Nehéz lenen megmondani, mi a titka tartós sikerének, annyi bizton állítható, hogy témái mindig különlegesek is, egyszerűek is, stílusa remek, olyasmit tud, ami kiemeli a szokványból: irálya varázslatos, emelkedett, tiszta és közérthető.
A másik visszfény az az asszony volt. Az a vattakabátos, nagy kucsmás, akinek a fényképét abban az albumban...
Tovább
Fülszöveg
Ezzel a regénnyel a Párizsban élő, franciául író orosz Andrei Makine 1995-ben három francia irodalmi díjat is elnyert: a legnagyobbat, a Goncourt-t, a Médicist és a diák-Goncourt-t.
A francia hagyaték külföldön magyar nyelven jelent meg először - az Ab Ovo Kiadónál.
Mint filológus, Makine több tanulmány szerzője, és írt egy kitűnő színdarabot is.
A több mint egymillió példányban elkelt, zsebkönyvben is megjelent A francia hagyatékot vagy harminc nyelvre lefordították, és világsiker lett. Rengeteg tanulmányt, disszertációt írtak róla és a szerzőről, akinek óriási rajongótábora van világszerte, olvasói Makine-klubokat is szerveztek.
Nehéz lenen megmondani, mi a titka tartós sikerének, annyi bizton állítható, hogy témái mindig különlegesek is, egyszerűek is, stílusa remek, olyasmit tud, ami kiemeli a szokványból: irálya varázslatos, emelkedett, tiszta és közérthető.
A másik visszfény az az asszony volt. Az a vattakabátos, nagy kucsmás, akinek a fényképét abban az albumban találtam, amelyik családunk francia korszakából származó felvételekkel volt teliragasztva. Emlékeztem rá, hogy az a kép eltűnt az albumból, mihelyt rábukkantam, és meg akartam tudni nagyanyámtól, ki van rajta. Próbáltam összeszedni magam, és felidézni, vajon miért nem kaptam akkor választ. Elém rajzolódott a jelenet: mutatom nagyanyámnak a fényképet, és hirtelen árny suhan el mellettem, feledtetve kérdésemet; a falon különös pillangót ejtek foglyul a tenyeremmel, kétfejű, kétpotrohú, négyszárnyú szendert.
Akkor rémlett fel előttem ennek az asszonynak a magánya, szívbe markoló és köznapi egyszerűségében. "Senkivel sem tud beszélni, gondoltam elképedve. Senkihez sem tud franciául szólni..." És akkor rádöbbentem, mit jelenthetett Charlotte-nak az a néhány hét, amelyet nyaranta együtt töltöttünk. felfogtam, hogy ez a francia nyelv, ez a mondatfűzés, amelyet én annyira természetesnek találtam, mihelyt elutazom, egy egész évre megdermed, helyébe lép az orosz, a lapok zizzenése, a csend. Elképzeltem, amint Charlotte egyedül járja a hólepte Szaranza sötét utcáit...
Vissza