A forrás I-II.

Előszó

Charles Morgan

Ezt a nevet bizonyára először olvassa a magyar közönségnek az a túlnyomó része, amely nem ismerős részletekig menően a mai angol irodalommal. Nem tartozik azok közé a nevek közé, amelyeket időnkint felkap a népszerűség hullámhegyére a divat. Azok közé sem tartozik, akiket - mint James Joycet, Aldous Huxleyt vagy Virginia Wolfot - állandóan emleget a kritika, mint forma-bontókat, a modern regény forradalmi megújulásának úttörőit. Még kevésbbé tartozik azok közé, akik termelésük nagy tömegével kényszerítik magukra a nagyközönség figyelmét: 1919 óta, amikor első könyve megjelent, mindössze négy regénnyel lépett a nyilvánosság elé. Hírnevét és a közönség kedvezését sem egy csapásra szerezte, csak lassankint törte át a közönbösség jégfalát; A forrás, melyet itt kap magyar nyelven az olvasó, döntötte el a sikerét. Ennek megjelenése, 1932 óta számítják a legjobb angol írók sorába - hírneve túlterjedt az angol nyelvterület határain is, könyve megjelent majd minden európai nyelven. Ideje, hogy a magyar olvasó is megismerkedjék vele.
Ha azt kérdezik, mi az, ami Morgan írásait mindenki másétól megkülönbözteti, amiért érdemes elolvasni, írói művészetén kívül első sorban etikai idealizmusának mélységét és komolyságát kell említeni. Az angol szellemnek van egy idealista oldala, amely elmélyedve keresi az erkölcsi probléma formulázását és megoldását. Ebből vezethető le moralizáló hajlama, amely végigvonul irodalmán. Ez azonban társadalmilag bizonyos nem nagyon magasrendű moralizálásban nyilatkozik s az etikai ítélet illemszabállyá hígul benne. Morgan etikai szemlélete azonban ennek csaknem az ellenkezője: nem a társadalmi erkölcsöt kutatja, hanem valami magasabb és mélyebb erkölcsiséget, amely számol az emberi természettel, nem ítél, mint a moralisták, nem választja ketté az emberi életet jóra és rosszra, bűnösre és erényesre, nem tesz különbséget s nem állapít meg rangsort a test és szellem igényei közt, nem is keres köztük lapos kompromisszumot, hanem egységben fogja fel az életet, mint valami természeti jelenséget. A test és lélek ősi konfliktusát, amelynek a kereszténység aszketikus élménye különös nyomatékot adott, fel akarja oldani, megmutatva a kettő eredendő egységét. Vissza