Fülszöveg
Az 1956-os magyar forradalom fontos dokumentumaiból - akkori újságokból röplapokból -adunk közre néhányat. Gondot okozott a kicsinyített fakszimilében megjelentetendő újságok kiválogatása, hiszen lehetőségeink korlátozottak, minden birtokunkban lévő újságot nem vehettünk be az összeállításba.
Hamar kialakult az a koncepció, hogy a forradalom minden egyes napjáról legyen legalább egy újság - így kísérjük végig a forradalom történetét. Volt olyan álláspont, hogy közöljük az összes egymás után következő Szabad Nép-et, és utódját, a Népszabadság-ot. A javaslat azonban kivihetetlen volt, mert a Szabad Nép a forradalom időszakában több napon keresztül egyszerűen nem jelent meg (pl. okt. 24-25-én), így más újságokat is figyelembe kellett vennünk. Végül az az álláspont jutott érvényre, hogy amikor a párt lapja megjelent, akkor azt bevettük az összeállításba azért, hogy megmutassuk: akkoriban még a pártlap is viszonylag pozitívan értékelte a történteket. Sőt, több helyen forradalomnak,...
Tovább
Fülszöveg
Az 1956-os magyar forradalom fontos dokumentumaiból - akkori újságokból röplapokból -adunk közre néhányat. Gondot okozott a kicsinyített fakszimilében megjelentetendő újságok kiválogatása, hiszen lehetőségeink korlátozottak, minden birtokunkban lévő újságot nem vehettünk be az összeállításba.
Hamar kialakult az a koncepció, hogy a forradalom minden egyes napjáról legyen legalább egy újság - így kísérjük végig a forradalom történetét. Volt olyan álláspont, hogy közöljük az összes egymás után következő Szabad Nép-et, és utódját, a Népszabadság-ot. A javaslat azonban kivihetetlen volt, mert a Szabad Nép a forradalom időszakában több napon keresztül egyszerűen nem jelent meg (pl. okt. 24-25-én), így más újságokat is figyelembe kellett vennünk. Végül az az álláspont jutott érvényre, hogy amikor a párt lapja megjelent, akkor azt bevettük az összeállításba azért, hogy megmutassuk: akkoriban még a pártlap is viszonylag pozitívan értékelte a történteket. Sőt, több helyen forradalomnak, dicsőséges felkelésnek nevezte az eseményeket.
Egyébként pedig igyekeztünk a lapok skáláját bővíteni. Így került be az összeállításba a Magyar Nemzet, a Népszava, az Igazság (ifjúsági lap), a Kisgazdapárt újra megjelent lapja, a Kis Újság,a vitatott személyiségű Dudás József Magyar Függetlenség című lapja, stb.
Végül is az okt. 23-tól nov. 4-ig terjedő időszak 13 napjáról 18 újságot és két röplapot közlünk. Ezen túl, már a megszállás időszakából, a nov. 8-i keltezésű Egyetemi Ifjúság c. lap egy számát adjuk közre. Fontos dokumentum ez, mert megmutatja, hogy a ma már lényegében levert forradalom után hogyan gondolkoznak a fiatalok.
Az összeállításhoz forrásként részben saját újsággyűjteményünket, részben pedig a Franciaországban 1986-ban megjelent összeállítást használtuk fel.
Vissza