A Földgömb 2012. június-július

Előszó

A Tupungato lejtőjén kaptatunk fölfelé, 5800 méteren, Chile és Argentína határán. A 6680 m magas, kialudt vulkán nem az élet hegye: 1947-ben egy angol postagép csapódott az oldalába, a behavazódott maradványok pedig csak 1999-ben kerültek elő. De nincs túl messze az 1972-es ütközési helyszín sem, amikor uruguayi rögbisek jártak szerencsétlenül, s a hírhedt eset során a túlélők kannibalizmussal vészelték át a téli hónapokat.
A képen látható ló életének utolsó óráiban rekordmagasságba jutott. Valószínűtlen, hogy elkószált volna, hiszen az utolsó fűszálak 2000 méterrel lejjebb nőnek. Sokkal inkább teherhordó állatként használhatták, ám ezt halálos, nappal is fagyos magasságban tették; vagy épp a Rekordok könyvébe igyekezett lovasa - itt, a "rossz viharok hegyén". Talán ő túlélte...
E számunkban külön hangsúlyt kap a túlélés és a veszélyeztetettség. Kihalási eseményeket, kipusztult állatok sorsát elemezzük. a szavannai állatok fenyegetettségét vizsgáljuk a szafari-arculatváltás tükrében. Torockó mint túlélő mintatelepülés esetében a megmaradás árát, módszereit vesszük sorra. körüljárjuk, hogy mi történhet az Alpok eltűnőben lévő gleccsereivel és a Balkánon miért lehet veszélyes a medencékbe zárt élet.
Vajon mi tekinthető tragikusnak, mi az, ami elkerülhető és melyek a szerves velejárói Földünk természeti és társadalmi átalakulásainak? Vissza