A Földgömb 2011. szeptember-október

Előszó

Tömény helyek
Újdelhi szabályos utcahálózata irányából közelítünk a Pahar Ganj városrészhez. A nyári monszunesők közötti rövid szünetben, 60-70 literes hátizsákjainkkal motoros riksába préselődve alig érzékeljük a környezetet, de az út vége egészen világos: egy lejtő alján vízbe vész az utca. Áradás van - ezt ugyan már mi is látjuk -, de képtelenség ennél több információhoz jutni. Egy-két kilométer választ el a szállásunkként is szolgáló tereptől. Fogalmunk sincs, milyen mély és mit takar, merre áramlik és milyen tartós a sűrű lé. De másnak sincs. Kerékpáros riksás jön, nyomban ajánlja, ő elvisz. Nem rossz ötlet, ketten épp felférünk hátra, zsákjaink a lábunknál - a riksás bátran a vízbe hajt. Ismeri a menetet, ám a szennyes víz egyre mélyül. Emelgetjük a holminkat, de a tricikli még tekerhető mélységig merül - haladunk. Aztán csúcsforgalmi szakaszra érünk, tömegek kerülhetik egymást, mellettünk a teherautók kipufogója bugyborékol kitartóan, az áradat nagyjából a riksaülésig, vagyis derékig ér. Mély gödrökbe süppedünk, itt már csak tolni lehet a gépet. Hátizsákjaink vállunkon, fotózni lehetetlen. Körülöttünk a szokásos tanácstalan, zsongó, folyamatosan áramló tömeg. Bár a mozgást némileg nehezíti az uszadék és a víz ellenállása, a tülekedés és a kiabálvaszakértés nem enyhül. Pahar Ganj főutcáján már csak combig ér a szennylé. Az árusok lépcsőkön, dobozokon kucorognak vagy pakolják a még menthetőt. A nagy víz alatti menetben eltört néhány riksaküllőnk, ezt még meg kell tárgyalnunk. Nem egy velencei kanális, de nagyjából úgy simulunk motelünk lépcsőjéhez.
15 perc átöltözés és zuhany után újra az árvízi helyszínen (az utcán) vagyunk, de a helyzet már gyökeresen más. A koszos víztömeg sehol... Egészséges söprögetés és helyzetelemzés zajlik. Végül is csak az egyik kerületi esőelvezető csatorna tömődött el, és amíg a víznyomás át nem szakította a dugót, tartott a zagyos áradat. Vissza