A Föld körül I.

Előszó

A török közmondás azt tartja, hogy „nem az tud valamicskét, a ki sokáig élt, hanem az, a ki sokáig utazgatott". A ki vándorbottal kezében, hosszabb ideig bejárta a világot, annak nem illik ugyan axióma gyanánt odaállítani ezt a közmondást: de ki tudná és ki akarná tagadni, hogy az utazás idegen országokban, az ismerkedés természettel és emberekkel idegen régiókban, szélesbíti gondolataink körét, valamint hogy idegen erkölcsök meg szokások tanulmányozása nagy hatással van a saját eszmevilágunkra?
Hisz tagadhatatlan, hogy a nagy lendület, a melyre a föld és a népek ismerete az elmúlt századokban kapott, sokban, tán a legnagyobb mértékben járult hozzá, hogy a kis Európa kiterjesztette, uralmát és művelődési befolyását az öreg Ázsiára és a sötét világrészre: Afrikára. A benső erőtől duzzadó Nyugat kénytelen volt, a mikor mindinkább fejlődő ipara számára új piaczokat keresett, régi, azelőtt egészen ismeretlen országokat átkutatni s eltelve azzal a büszke öntudattal, a melyet szellemi vívmányai adtak neki, mint hódító, sokszor mint tanító lépett fel. Egyszer arról volt szó, hogy egy régi kulturvilágnak rothadó intézményeit újakkal pótolja, majd ismét az a feladat hárult az európaira, hogy kiirtson őserdőket és az állati exisztenciában élő embernek jobb, boldogabb jövőt készítsen elő. Minél inkább gyarapodott a messzi távolban modern művelődésünk apostolainak száma, annál jobban fejlődött otthon is az érdeklődés az utazási vállalkozások iránt s az azokat felölelő irodalom tekintélye is erősbödött az olvasó előtt.
Mint sok egyéb másban, ebben is Anglia vezetett. A babérok, a melyeket egy „traveller" kutatásai közben gyűjtött, egyenlő értékűek voltak egy hadvezér vagy államférfiú dicsőségével, mivelhogy ez az ismeretlen országokból hazatérő kutató nemcsak a termelésnek olcsó forrásait fedezte fel, de utat is nyitott az angol ipar árúcsomagjainak kifelé, új piaczokra. Vissza