Előszó
Részlet a könyvből:
Kiérve a templomajtóban pillanatra megálltak.
Pétör halkan lélegzett, azután csak úgy, találomra odanyúlt és csöndesen megfogta a Julis kezét. Pétör kalapja karimáján nyíló...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Kiérve a templomajtóban pillanatra megálltak.
Pétör halkan lélegzett, azután csak úgy, találomra odanyúlt és csöndesen megfogta a Julis kezét. Pétör kalapja karimáján nyíló rózsa volt gombostűvel odatűzve, a Julis réklijén, épen a szíve fölött, öt szál csokorba kötött gyöngyvirág illatozott.
Az orgona még szólt odabent, darabig vártak, amikor aztán az elhallgatott s a két öreg, János, meg Örzse is kicsoszogtak a templomból, lehajtott fővel, kézt-kézbefogva, elindultak hazafelé.
Ballagtak persze, komótosan, amint az ilyenkor illik s mivel a nap nagyon is szépen sütött, az úton verebek tollászkodtak a porban, az égen pedig hófehér bárányfelhők úsztak fölfelé, szivükben tiszta vizű tavaszi ár fakadt föl és tündöklő tavaival elöntötte egész bensőjüket. Pétör valamivel világosabban érezte ezt a megújhodást, az erő és az alázatos, gyermeki örömben kibomlott bizakodás hatalmasodott benne. Julis körül azonban csak az az öt szál tavaszi gyöngyvirág harangozott.
A sarkon Pétör lassított, a kanálisnál pedig megálltak és bevárták a két öreget. Azok éppen elvégezték, sok beszélni valójuk egyébként sem igen volt, mert a pap, aki összeadta a két fiatalt, valóságos szépen beszélt, az orgonaszó meg úgy pászolt hozzá, mintha mind a kettőt egy ember tanálta volna ki.
Vissza