A fiú meg a katonák

Fülszöveg

Tíz-tizenkét éves forma, suttyó parasztfiúcska bandukol a kora tavaszban az osztrák hegyek közt; fején rongyos leventesipka, oldalán degeszre tömött átalvető, nyomában behúzott farokkal sovány, éhenkórász kiskutya bóklász. Keletnek tart Parázsó Péter, azt kémleli, hogy és merre juthatna haza, át a fronton. Magyarországra s még közelebbről: Borsodba, ahonnan Ausztriáig kergette-vitte a háború fergetege, no, meg saját mohó kíváncsisága, kalandvágya.
Háború van, mióta az eszét tudja, s gyerekfejjel, gyerekösztöneivel igazán azt hiszi: ez az élet rendje. Megjárta - gyalog, vonaton, teherautón, mikor hogy - a fél országot, csatatereken sétált, bakancsot kapott egy gyerekkedvelő nyilastól, prémsapkát Grísától, a szovjet szerzsánttól. Rengeteget megélt, rengeteget látott; félni ritkán félt, de érteni szinte sosem értette, ami körülötte történik, illetve csak úgy, a maga módján és a maga használatára: úgy fényképeződött tudatába a második világháború, a felbolydult ország képe, mint érzékeny filmszalagra, amely tökéletesen visszaadja - sokszor váratlan, ravasz beállításokban - a részt, mit sem tudva az egészről.
Hazajut-e Péter? És mit hoz magával tarsolyában, a sok "kincs" és lom között, amit itt-ott, szétbombázott házak padlásán, pincéjében, elhagyott hadiszállásokon összeszedett, "mert jó lesz az még valamire"?
Hazajut, haza bizonyosan. Látjuk még, amint a határsorompót bántatlanul átlépi. És ha tudni nem is tudjuk, sejteni sejtjük, mire és merre indítja ez a különös, kalandos, korán jött történelmi lecke.
Vissza