Péter Makón él, összetartó nagy család szeretetében, a tisztes családi vállalkozás nyújtotta biztonságban, viszonylagos jólétben. Ám eljön 1944 márciusa, és a kisfiúnak szembesülnie kell azzal, hogy zsidónak lenni sokak szemében megbocsáthatatlan bűnnek számít. Még nincs ötéves, amikor el kell indulnia a nyolc vonatozásból és két buszozásból álló "nagy utazásra", amelynek legtávolabbi pontja a bergen-belseni koncentrációs tábor, ahonnan csak azért térhet vissza élve, mert okos, erős édesanyja a legnagyobb szörnyűségek közepette is hősiesen óvja, védi. Elgondolkodtató, szívszorító történet arról, hogyan élte túl a vidéki kisgyerek a XX. század egyik legrémesebb gaztettét, a holokausztot.
Azon a napsütötte márciusi délutánon 1944-ben még nem tudtam, hogy a következő néhány hónap során az életem mindenestől felfordul majd. A fűrésztelepünkön sétáltam anyu kezét fogva. Még ötéves sem voltam, de már eleget láttam és hallottam ahhoz, hogy érzékeljem: a dolgok megváltozhatnak. * A vagon ismét nagyon zsúfolt volt, apu szerint legalább hetvenen voltunk bent, de talán többen is. Az a kevés ennivaló, amit hoztunk, hamar elfogyott, és utána nagyon éhes lettem. Soha életemben nem voltam még annyira éhes. Ráadásul elfáradtam az ácsorgástól. Anyu azt javasolta, hogy üljek le közte és apu között, a cipőjükre. Így sokkal jobb volt. *
A hosszú csendben elkezdtem összeszámolni a család halottait. Huszonegyig jutottam, amikor kitört belőlem a zokogás, és csak akkor nyugodtam meg, amikor anyu átölelt
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.