A finnugor népek élettere

Előszó

Utazás a Balttenger vidékein című, 1871-ben megjelent műve első kötetének Előszavában Hunfalvy Pál a következőket írja:
"A népek történetei és mai állapotja iránt általános az érdeklődés a mívelt nemzetek közt: hogyan ne érdeklődnénk mi hát rokonaink iránt? Azután, úgy látszik nekem, nem jó, hogy a magyar csak a nagy és hatalmasan kifejlett nemzetekre függeszti sóvárgó tekintetét, mert könnyebb ám az uraskodási színt utánozni, mintsem azt eltanulni, a mi azokat hatalmassá tette; hasznos néha a kisebb és szegényebb nemzetek példája is, amelyeknél a lelkiösméretes munkálkodást és az okos alkalmazkodást a döntő viszonyokhoz szemlélhejtük."
Hunfalvy e ma is időszerűen értelmezhető gondolataival az akkor még orosz uralom alatt sínylődő finnekre és észtekre akarta a magyar közvélemény figyelmét irányítani. Megállapításai napjainkban is helytállók, sőt korunk zajló eseményei egyre jobban igazolják őket. A történelmi fejlődés birodalmakat omlaszt a porba s új, frissen buzgó népi erőket állít fokozottabb ütemű munkába. Finn és észt testvéreink felszabadulása után, további teendőinket és kötelességeinket vizsgálgatva, szükségét érezzük, hogy könyvünkkel figyelmet ébresszünk az Oroszország keleti felében élő finnugor népek és várható sorsuk iránt. Tesszük ezt abban a szilárd meggyőződésben, hogy előbb vagy utóbb, de lehet, hogy sokkal hamarabb, mintsem azt gondolnók, e népek sorsában gyökeres változások történnek. Hunfalvy utazása után fél évszázaddal Finn- és Észtország önálló államként illeszkedett be az európai népek rendjébe. Reméljük, hogy e sorok megjelenése után nem kell ilyen hosszú ideig várni, s a ma még idegen uralom jármában görnyedő finnugor népek önállósítása a kelet-európai térség újjárendezése során mielőbb napirendre kerül.
Úgy érezük, hogy a népek és fajok mai nagy tusakodása idején évezredes rabigában senyvedő rokonainkról szóló fejtegetéseink minden igaz magyar ember szívéhez és lelkéhez szólnak. Hisszük, hogy eszméink annál is inkább visszhangra találnak, mert e népek sorsának fordulása egybeesik a magyarság nagy sorsfordulatával is.
Gondoljunk örökké a finn költő, Eino Leino versének (A turáni csatabárd) Vikár Béla fordította következő soraira:
"... hogyha fajtánk fénye nincs, miránk is várhat rabbilincs."
Budapest, 1941 augusztus 28-30.
Tallinn és Viipuri szabadulásának napjain. Vissza