Előszó
Részlet a könyvből:
Nem akartam hinni a szememnek.
A szigeti étterem egyik sarokasztalánál ültem és éppen őrá gondoltam, hajdani kedves cimborámra, kenyeres pajtásomra, Szalmássy Pálra, aki jó...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Nem akartam hinni a szememnek.
A szigeti étterem egyik sarokasztalánál ültem és éppen őrá gondoltam, hajdani kedves cimborámra, kenyeres pajtásomra, Szalmássy Pálra, aki jó pár év előtt tünt el előlem, egy esős hajnalon, diadalmas férfiszépségében, tele ifjúi, duzzadó reményekkel és vad, elszánt akarással.
Szűk volt neki Budapest, kevés Magyarország.
Azt hitte, másutt jobban meg fogják becsülni, hamarább felismerik a képességeit és én azon a hideg reggelen a Keleti-pályaudvar indulási oldalán, a kirobogó berlini gyors után lobogtattam jókivánságaimat és zsebkendőmet. Ő kevés málnával az egyik harmadik osztályú fülkében foglalt helyet és vidáman integetett vissza nekem.
Elutazását nem előzték meg hosszú tervezgetések, bölcselkedések, rövid pár nap alatt forrt tetté az elhatározása. Egy este rosszkedvűen ült a mellénk, akkori törzskávéházunk lefoglalt asztalához.
- Fiúk, az idegeimre megy már ez a lassú éhenhalás - fakadt ki, miután hosszú ideig hallgatott.
- Mit lehetne tenni? - kérdeztük tőle mi többiek, nagyobbára szintén reménytelenül.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal