A Filmmúzeum barátai III. bérletsorozat

Előszó

Részlet:
FIAM, A TANÁR ÚR
(Mio foglio professore)
Olasz film, készült 1946-ban
Írta és rendezte: Renato Castellani
Operatőr: Mario Montuori
Zene: Nino Rota
Főszereplők: Aldo Fabrizi
Mario Soldati
Mario Pisu
A film születésének dátuma a filmtörténet egyik legmarkánsabb, tartalmi és formai újszerűségben a legtöbbet hozó irányzatának, az olasz neorealizmusnak a virágkorát jelzi. Egy évvel korábban rendezi meg Rossellini a Róma nyílt várost (1945), ugyanebben az évben a Paisát (1946) és De Sica a Fiúk a rács mögött (1946) c. filmet. És folytathatnánk sort Visconti, De Santis és mások nevének és műveinek a felsorolásával.
A neorealizmus két - gyakran szinte teljesen egymásba olvadó - tematikában alkotta legjelentősebb műveit. Az első: a fasiszták és a fasiszta megszállók elleni nemzeti összefogás ábrázolása. A másik: a hétköznapok, az egyszerű emberek sorsának gyengéd szeretettel, költőiséggel teli bemutatása. A történelem és az egyszerű ember sorsának egybefonódása nem a neorealizmus találmánya, hanem magáé a történelemé. Ezért így volt ez már Eizensteinnél halhatatlan remekművében, a Patyomkin páncélosban, és így volt minden forradalmat, társadalmi mozgalmat bemutató műalkotásban. A filmművészet tehát "csak" utánozta a valóságot. A neorealizmus érdeme - többek között - ez a valósághoz tapadás, minden művészkedő sémáról, artisztikus megformáltságról való lemondás. Joggal írja a Gregor és Patalas: "A neorealista művészet az igazságot nem a valóság rekonstruálásával, hanem magukban az eseményekben igyekezett megszólaltatni, arra törekedett, hogy az egyéni sorsok ábrázolásának közösségi, mindenkire érvényes értelmet adjon." A módszer dialektikája természetesen végsősoron az, hogy ebből a valósághoz tapadásból igazi művészi forma, igazi költészet született. Vissza