Előszó
Részlet a füzetből:
"Az Újszövetség iratai között akad egy, amelyről úgy tűnik, mintha sehogyan sem illene a többi közé. Az egyes gyülekezeteknek szóló feddő és tanító jellegű levelek, a...
Tovább
Előszó
Részlet a füzetből:
"Az Újszövetség iratai között akad egy, amelyről úgy tűnik, mintha sehogyan sem illene a többi közé. Az egyes gyülekezeteknek szóló feddő és tanító jellegű levelek, a keresztények egész közösségéhez szóló "katolikus" levelek, és a munkatársaknak szóló, gyakorlati kérdésekkel kapcsolatos "pásztori" levelek között szinte észrevétlenül meghúzódik egy magánlevél. Ezt a tarsusi sártorkészítőből, majd jeruzsálemi rabbiból lett apostol, Pál írta; nem azzal a céllal, hogy örök érvényű igazságot, mély értelmű dogmatikai tanítást fejtsen ki, közvetlenül talán nem is azért, hogy Megváltóját, Krisztust magasztalja, mint annyi más írásában teszi. Ki tudja, talán ő maga csodálkozna a legjobban, ha tudná, hogy az a levél, amelyet római fogságából, röviddel a halála előtt a kis-ázsiai Kolossé városában levő gyülekezet presbiterének írt, két évezreden át fennmaradt az újtestamentumi iratgyűjtemény részeként. Minden jel arra mutat, hogy szerzője eredetileg nem szánta úgynevezett "szent iratnak", és ennek köszönhető, hogy ez a levél a születése óta sokakat zavarba ejtett már, nagy tudású teológusokat és egyszerű Biblia-olvasókat egyaránt.
A kérdés a Filemonhoz írt levéllel kapcsolatban mindig egy vonatkozásban merült fel; a levél kutatói hiányolták belőle az örökérvényűséget. Ez a levél és a hátterében meghúzódó dráma talán megható, de mit keres a Szentírásban? Ha valóban hiszünk a Biblia önmeghatározásának, hogy Isten beszéde az, és "egy szó sem támadt benne saját magyarázatból" (2 Pt 1,20), akkor abban is hinnük kell, hogy mindaz, ami benne foglaltatik, része az isteni kinyilatkoztatásnak. Egy rabszolga megszökik keresztény urától, és menekülése közben valahogyan találkozik Pál apostollal, akinek befolyása következtében keresztény hitre tér."
Vissza