A festőművészet remekei

Előszó

Műtörténelmi munkákban sűrűn hivatkoznak a budapesti Szépművészeti Múzeum képeire. S ez a hivatkozás magától értéssel történik; nem kelt meglepetést, nem fogadja csodálkozás. Múzeumunkat a művészet és a művészeti irodalom világában ismerik és elismerik. Ennek az elismerésnek értékét a magyar közvéleménynek meg kell értenie és meg kell becsülnie. Mert ez az elismerés a mi kulturanyagunk elismerésének egyik része. Az a magától értés, a melylyel a budapesti képekre hivatkoznak, s a melylyel ezt a hivatkozást fogadják, szintén azt nyilvánítja, hogy e körökben megszűnt a magyar egzotika legendája. A mi Szépművészeti Múzeumunk a nagy és nevezetes képgyűjtemények rangsorában elől szerepel, azok mellett, a melyeknek híre a köztudatba ment át. A miénké még nincs itt, még csak a szakköröknek lett tudtává az, hogy a Szépművészeti Múzeum a művészetnek egyik kincsesháza, a köztudat még nem vállalta magáénak. A minek talán az is egyik oka, hogy a modern népvándorlásnak, az idegenforgalomnak útjától félre esünk. De bízunk benne, hogy éppen a Szépművészeti Múzeum annak az útnak olyan szabályozásában fog közreműködni, a melyből Budapest az út nevezetes stácziójává lesz. Mert a képtárak világszerte a városok hírességének legfőbb alkotórészei, s az új népvándorlás leghatásosabb irányítói. Akár az igazi érdeklődés, akár csak a konvenczió viszi az utast: a képtár az első szenzáció, a melyet valamely idegen helyen keres, vagy a melyért valamely idegen helyet fölkeres. Bármily egyéb nevezetessége, érdekessége, fontossága is van például Münchennek, Drezdának, Amsterdamnak, a köztudatban mint a Pinakothekák, mint a királyi galleria, mint a Rycksmuseum városai szerepelnek. S még Párisnak is, a világ izgalmas gócpontjának is, nevezetességeit elsorolván, mindenki elsőnek a Louvret emlegeti. Kell, hogy a budapesti Szépművészeti Múzeum a szakemberek, a művészek és az amateurök becsüléséről köztudatba is átmenjen.
A magyar egzotika legendájának megszüntetése a magyar kulturintézmények hírelterjedésének dolga. A mi nyugatiságunk teljes elismertetését ne a politikai erőnyilvánulásoktól, hanem azoknak az intézményeknek hírétől várjuk. A mikor az idegenek Magyarországot elgondolják, ne a puszta, ne a lovas, még ne is a lovagias nemzet, ne a magyar romantika képeiből formálják meg Magyarországról való fogalmukat. A mikor az idegen Budapest érdekességeit latolgatja, vesse a latba legelőször a Szépművészeti Múzeum hírét. Ezt a hírességet a múzeum számára megszerezni, elsőrangú - politikai, gazdasági és kulturális érdek. Éppen annál a sajátosságánál fogva, hogy egy-egy híres képgyűjtemény egy-egy várost népszerűvé, a hírét köztudattá teszi. Nem a művészet iránt való elfogultság, vagy a művészettel való foglalkozás folytán támadt egyoldalúság nyilvánul meg abban a tanácsomban, hogy azok a hivatalos és társadalmi körök, a melyek az idegenek vándorlását Budapest és Magyarország felé akarják terelni, a Szépművészet Múzeumot népszerűsíteni igyekezzenek. Az idegenforgalomnak is van pszikologiája, s a pszikologusának tudnia kell, hogy a művészeti kincse a leghatékonyabb csábítók. Még azokat is izgatják, a kik az ügyükben levő műkincsekről nem vesznek tudomást. Nemcsak adomabeli az az ember, a ki sohasem volt a saját városa múzeumaiban, de úton lévén, minden hozzácsábító hatásuk van. Csak érvényesíteni kell e hatást. Ez az érvényesítés nem a múzeum dolga, hanem azoké, akik Budapestet a világforgalom állomásává akarják megtenni. Nincs a magyar fővárosnak hatásosabb reklámanyaga, mint az a Szépművészeti Múzeuma, a melyet a művészet és a művészetről való tudomány és irodalom körében elsőrangú tartanak, s a mely ezekben a körökben Budapestnek máris megszerezte a kultur-város rangját. Vissza