A férj/Az éjszakák/A gyémánt nyakláncz/Május virága

Előszó

Május virága

Vincente Blasco Ibánez, Valencia republikánus képviselője, egyik kimagasló alakja a mai spanyol elbeszélő irodalomnak. Most kezd európai hírnévre emelkedni s különösen a francziák méltányolják, már csak azért is, mert franczia mesterekhez, első sorban Zolához járt iskolába. Tőle azonban csak modort tanult s a mennyire az ujabb spanyol irók művei a külföldön forognak, egyik kortársánál sem találjuk a stilusnak azt a gazdagságát, a kifejezésnek azokat a koszínű, eredeti és mindig találó árnyalatait, a mi mind a főérdeme ennek az aránylag még ifjú elbeszélőnek. Előszeretettel választja tárgyait a valenciai népéletből, mint három eddig leghíresebb kötetében: Flor de Mayo, Cuentos valencianos, La Barraca, és minden vérbeli spanyol volta mellett is jobban kiállja a fordítást bármely versenytárásnál. Pedig van hajlama a roman á htése iránt, mint Perez Galdósnak és Peredának s maga i elsősorban a saját fajtáját tartja szem előtt, midőn ezt vagy azt a jelenetét Toledóban (La Catedral), Bilbaóban (El Intruso), Jerez de la Fronterában (La Bodega) játszatja le: és mégsem oly szigorúan «localis» jellegű, hogy teljesen idegen olvasó meg ne értené. Ezt bizonyítja már nem egy művének tartós, sőt növekvő sikere a külföldön. Van ugyanis egy főereje, a lélektani elemzés, az érzék az élet apró tragédiái iránt, s minél sötétebb színben jeleníti meg ezeket annál több általános érdeket találunk bennök: úgyszólván együtt sírunk, együtt szenvedünk hőseivel. Pedig ezek a hősök végelemzésben nem egyebek, mint hagyományos emberi typusok, mint a régi Commedia dell'arte szereplői. Mulatságosak, mert gyarlók, de az a komédia, a mit lejátszanak előttünk, kicsinyes volta mellett is megrendítő és mély nyomot hagy emlékezetünkben. És mennyi elevenséggel, mennyi reális, szinte beszédesen reális egyéni vonással tudja felruházni ezeket a typusokat! Nincs az a mellékszereplő, a kire jellegzetes álarczot ne adna, nincs az a jelenet, mely henye volna számára, melynek hatását ki ne tudná aknázni. Meg aztán mindenki a saját nyelvén beszél nála, talán néha durván, póriasan, sőt megteszi, mint mestere, Zola, hogy csak ritkán ad párbeszédeket, ehelyett maga tolmácsolja, de azok modorában, szerepelőeinek szavaiat, - viszont azért hiányzik nála Zola untató, tudákos hosszadalmassága, az undorító, aljas szántszándékos keresése s ezért nem riaszt vissza, mert igaz. Másfelől a pessimismusra hajló, komor életbölcselete, mely sorai közül kiolvasható, Pierre Lotira emlékeztet bennünket: mindenekfölött azon törekvése, hogy az élet viasztalanságát a művészet varázsával hassa át.
Ibáneznek eddig tizenhárom elbeszéléskötete jelent meg, a melyek közül a nevezetesebbeket föntebb elészámláltuk. Irt azonkívül igen élvezetes utirajzokat En el pais del Arte (Tres meses en Italia) czímmel, valamint figyelemreméltó irodalmi tanulmányt Zoláról és műveiről. Regényírói működését, kortásaival kapcsolatban, egyik franczia fordítója, F. Vézinek méltatta behatóan, épen most megjelent könyvében: Les Mailres du Roman Espagnol Contemporain. (Paris, Hachette, 1908.)

Győri Károly Vissza